Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy jó albummal szemben minimális elvárás a magával ragadó kezdés. Ha egy lemez beragad a rajtnál, szinte lehetetlen behoznia a lemaradást; egy jó kezdőszám persze még nem garantál semmit, legfeljebb a stop gomb első megnyomásának időpontját tolja későbbre. A Tool zenekar hibátlanul veszi ezt az akadályt: a 10.000 Days című cd-n (Sony-BMG kiadó) az indító – egyben az első kislemeznek választott – Vicarious az idei év eddigi legjobb rockdala, sőt, talán a legjobb dala minden stílust figyelembe véve. És mégis, az album közel sem váltja be a hozzá fűzött reményeket – a kérdés csak az, hogy a várakozások voltak túlzottak, vagy ezúttal valóban virgácsot is hozott a várva-várt nyári Mikulás.
A kaliforniai Tool a megfontolt munka híve. Átlagban ötévente jelentkeznek új anyaggal (Aenima 1996, Lateralus 2001), igaz, ha megszólalnak, egy kicsit mindenki elcsendesül körülöttük. Nem is passzolna hozzájuk a feszített munkatempó; zenéjük a progresszív rock, a metál és a nagyjából már kihalt grunge sajátos keveréke, kultikus státusukat pedig egy értékes képességnek köszönhetik: tudnak ugyanis rendszerben gondolkodni. Egy Tool-album sokkal inkább regény, mint novelláskötet. Regény? Szerb Antal írja Dosztojevszkijről: „…Dosztojevszkij nem való mindenkinek. Az olvasók kiválasztódása nem műveltség szerint történik… Bizonyos lelki alkat kell hozzá. És az igazi átéléshez ajánlatos fiatalnak lenni.” A tárgyalt zenekar ebben feltűnő hasonlóságot mutat a realizmus nagymesterével.
A zeneínyencek körében korántsem egyöntetű a Tool megítélése. Hiszen nem mindenki vágyik arra, hogy 8-10 perces audioorgiákban élje át, hogy a világ rossz. (A „vidámság” most is garantált, az új lemez címét az énekes édesanyjának lebénulása és halála között eltelt időszak ihlette.) A befogadáshoz ráadásul intenzív figyelem szükséges – ez adja a Tool lényegét. Nem számokat írnak, hanem végtelenül komplex és sötét, ugyanakkor kristálytisztán kimunkált zeneműveket. A hallgató mint egy labirintusban, úgy téved el a zenekar világában, ha megfelelő körülmények között hallgatja. Ha ehhez hozzáadjuk az erős David Lynch-i hatást mutató videoklipeket és a tagok által generált önálló mondakört, nagyjából megkapjuk a saját szabályok szerint működő Tool-világot. Évekig próbálták például elhitetni a rajongókkal, hogy zenéjük ihletője a lachrimológia nevű vallásos filozófia, a sírás tudománya, amelynek alapjait egy gabonavegyszer-szállító fektette le, miután a hókotró feldarabolta a feleségét.
Mindezt azért érdemes tudni, mert ez az, ami hiányzik a 10.000 Daysről. Nem lehet benne eltévedni, az utak jórészt egyenesek. A Tool írt ugyan egy jó rockalbumot, de az eddiginél lineárisabb számok, és kevésbé egységes szerkezet miatt korszakosan nagy lemez ezúttal nem jött össze. Talán öt év múlva.
