BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Cyberpunk és giccs

Vasárnapig még megnézhetjük, mi történik a kortárs magyar festőművészetben: a Műcsarnok tizenkét termében tizenkét kiállító mutatja be friss műveit.

2005. szeptember 22. csütörtök, 23:59

Harmadik alkalommal rendezi meg a Műcsarnok EgyHetes című kiállítását, amelynek célja, hogy a kortárs magyar festészet aktuális történéseiből ismertessen meg néhány mozzanatot a látogatókkal. A bemutatott munkákban közös, hogy a művészek a festészet különböző hagyományaihoz nyúlnak vissza: egyesek az évszázadokkal korábbi, mások a közelmúlt stílusait idézik meg és értelmezik újra. Károlyi Zsigmond négy egész falat, tucatnyi képet szentelt 51 műegér ábrázolásnak: felhúzható egerek (a művész gyermekeinek játékai) tűnnek fel kettes, hármas vagy nagyobb csoportokban. Ha nem lennének keretbe foglalva a festmények, megijedhetnénk tőlük, és a következő cyberpunk vagy sci-fi regényt csak némi pihenés után vennénk a kezünkbe. Ugyanerre az érzésre erősít rá a szomszédos terem, amelyben Győrffy László képeit abszurd módon számítógépes vírusok támadták meg: portréi egyik felén elmosódó, burjánzó minták jelennek meg mint „absztrakt szépség és pszichés klausztrofóbia”. Érdekes termet alakított ki Barakonyi Zsombor, aki hajótestekre, gördeszkákra vitte fel – Sturcz János művészettörténész szavaival élve – részben a magas művészetből, részben a giccsből származó, félig komoly, félig játékos motívumait: Jézus lángoló szívét, dicsfényt szentek nélkül vagy búvárt ereklyetartóval. Az absztraktok közül nálam Romváry Márton a nyerő: fából készült kockáin égetett, festett minták és – magához hűen – hihetetlen színek jelennek meg, ezek egy-egy részletét vetítette ki szinte egész falas képeire.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet