Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Honnan ez a feltétlen rajongás képregényes körökben a Sin City írója és rajzolója, Frank Miller iránt?
– A nyolcvanas évek szuperhősök által dominált képregény-kultúrájában Frank Miller film noir ihlette darabjai a szereplők és a képi világ szempontjából is forradalmi újítást hoztak: az alvilági karakterek (prostituáltak, bűnözők és korrupt politikusok), illetve a fekete-fehér tusrajzok sarkossága és filmszerűsége új stílust teremtett. Miller emellett a nagykiadók által dominált képregénykiadás rendszerében is változást hozott, független kiadón keresztül adta ki a – kevésbé megszokott módon – maga által írt és rajzolt képregényeit.
– A Robocop esetében Miller egyszer már megégette magát Hollywooddal, mégis miért egyezhetett most bele képregényfolyamának megfilmesítésébe?
– Nagy szerepe lehetett ebben a Robert Rodriguez által előre leforgatott nyitójelenetnek. Bár az eredetiben a partiból az erkélyre kimenekülő nő szeme és ruhája fekete-fehér, a nyitány élénk színeket kiemelő expresszivitása meggyőzően hathatott Millerre.
– Miller mellett a rendező Rodriguez mit tett hozzá a filmhez, mennyivel lett több a film a képregénynél?
– A produkció legfőbb erénye, hogy nem ront el semmit. Az eleve filmszerű képregényt filmre viszi, szinte kockáról kockára. A rajzolt Sin City ismeretében így nehéz megállapítani, hogy maga a film milyen. Vannak ugyanakkor fontos különbségek, különösen az epizódok befejezése, amelyek sokkal lekerekítettebbek lettek, mint az eredetiben: Marv villamosszékes jelenetében, Gail és Dwight „örökké és soha” párosában és Hartigan öngyilkosságánál is hozzátesz valamit a film a képregény hirtelen zárásaihoz.
– Hogyan „élték túl” a filmre vitelt az olyan központi karakterek, mint a Mickey Rourke által játszott Marv vagy Bruce Willis Hartiganje?
– Miller igazában mindig akkor érezte elemében magát, amikor a csúcson már túljutott, az utolsó nagy küzdelemre készülő karaktereket formálhatott meg. Ilyen volt a szívbeteg rendőr Hartigan alakja, és eredetileg ilyen a féktelen és kicsit vesztes Marv is. Hasonló zsánere volt egyébként a Batman-sorozat Miller által írt Dark Night Returns című darabjának is, amely a bűnüldözésbe tíz év után ötvenévesen visszatérő denevérembert a megszokott képpel szemben egy önbíráskodó és meggyötört öregemberként ábrázolja. Ez azóta is meghatározza a Batman-értelmezést. Ilyen noiros hatásúak voltak a Daredevil Miller-féle darabjai is. A filmben Marv érző lelke változást jelent, Hartigan egészségügyi problémája és Dwight őrültsége is kevésbé plasztikusan van megformálva, mint a rajzolt változatban.
– A film szerkezetét és erőszak-ábrázolását, a vendégrendezői részvételtől eltekintve is, tartantinósnak-
ponyvaregényesnek éreztem.
– Ha valaki nyúlt – finomabban szólva tanult – a másiktól, az inkább Tarantino és nem Miller. A filmváltozat minden erőszakossága mellett is visszavesz a képregény radikális hozzáállásából, idézőjelbe tett, irreális erőszak-ábrázolásából: a kardművész prostituált Mihó például a képregényben nehezen leírható kíméletlenséggel végez a robbantós ír zsoldossal – ezt a film nem adja vissza. De a lényeg azért átjön: egy olyan város, amelyet kannibál fiúszeretőt tartó pap irányít, és amelyben a prostituáltak saját területükön rendfenntartó erőként működnek – ez Sin City.
