Jelinek Emilio akusztikus koncertjét élvezheti a közönség április 28-án este a Rózsakert Bevásárlóközpont Bécsi Kávéházában. Az ingyenes koncertre a Raiffeisen koncertek elnevezésű sorozat keretében kerül sor, amely az idén tavasszal Gerendás Péter és zenekara latin estjével indult. A minden hónap utolsó csütörtökén megrendezett zenei est márciusi vendégei a Bolyki Brothers (Bolyki Balázs, László, György és András) voltak.
Ez alkalommal Emiliót Nagy László gitáron és Vígh Arnold basszusgitáron kíséri majd. Jelinek Emil a Cumó trióban tűnt fel – Oláh Cumó Árpád zongorista és Horváth Plutó József nagybőgős társaként –, amely első jelentős nemzetközi sikerét 2001 nyarán, a németországi Wilshofenben tartott rangos jazzversenyen aratta. Ezt követte a 23. brüsszeli Jazz Hoeilaart versenyen elért díjeső: itt a zenekar átvehette a legjobb szólistának, a legjobb triónak és – a kötelező számok közül – a legjobb előadású belga darabért járó elismerést. A zajos siker után 2001 novemberében az EMI jelentette meg a trió albumát My Time címmel. Oláh Cumó Árpád azóta a tengerentúlon folytatja tanulmányait, Jelinek Emil pedig elsősorban jazzdobosként vált ismertté a Babos Project Romani állandó tagjaként. Mára a fiatal művész énekesként is komoly elismerést vívott ki magának, a közelmúltban jelent meg első pop stílusú szólóalbuma, Nagyon nagy világ címmel.
