Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem sok minden változott a három évvel ezelőtti Scarlet’s Walk óta: Tori Amos zenéjében és új lemezének, a The Beekeeper (kiadó az Epic/Sony) hangulatában semmi sem utal drasztikus változásokra. Olyan sorsfordító traumákra sem nagyon, amelyekből pályafutása első időszakában oly sok kijutott ennek az Észak-Kalorinában született énekes-zongorista-zeneszerzőnek.
Ha valakit annak idején a Boys for Pelé kísérletezései vagy a From The Choirgirl Hotel sötétsége tartott vissza a közelebbi ismeretségtől, most már nincs mitől félnie. A Beekeeper polírozott, kedves, aranyos hallgatnivaló. Nincs korhatár, idősebbek is megismerkedhetnek vele.
Megvan persze az ára ennek a kiegyensúlyozottságnak: sokadik hallgatásra sincsenek az új lemezen olyan gyöngyszemek, mint legutóbb a Taxi Drive vagy a Sorta Fairytale.
A lemez meglehetősen hosszú, és hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy elejétől a végéig érdekfeszítő. A hangulatok kevéssé változnak olyan drasztikus hirtelenséggel, mint korábban. Már majdnem leírnám, hogy kiváló háttérzene, de épp a bársonyos Jamaica Inn szól, és azért az elvonja a figyelmet bármi más foglalatosságtól. Az igazi kedvenc, a Sleeps With Butterflies, amely egy álomszerű, ringató kis darab, mennyei többszólamú vokálokkal – a klip is erre készült, érthető okokból. Ahogy a Butterfliesban, úgy általában sem gyorsulnak a középtempó fölé a dalok, ennek ellenére a kilencvenes évek depresszív hangulatai csak ritkán, mintegy futólag teszik tiszteletüket a lemezen.
A fajsúlyosságot a szépséggel eddig legsikeresebben vegyítő, 1998-as Choirgirl óta folyamatosan, lépésről lépésre derül fel a hangzáskép, válik könnyebbé Tori Amos zenéje. Nincs helye különösebb drámázásnak egy ilyen lemezen, de a Toritól megszokott érzelmes kiborulások azért hiányoznak: a Scarletet még egy Gold Dust zárta, vonósokkal, monumentálisan, szívfacsaróan. Most ilyesmire hiába várunk.
Vannak ugyanakkor az új korszaknak is sajátos stílusjegyei: a Hammond-orgonával megtámogatott, laza Witness több előképét is megtalálhatjuk a Scarlet’sen, akár csak az irreguláris ritmusképletek által biztosított egzotikus árnyalatoknak.
Több helyütt, így a Mother Revolutionban is feltűnik a női énekkel duettet éneklő férfihang. Ez nem újdonság az életműben, de hosszú ideje nem használta ezt a megoldást Tori. Az elektronika ezúttal csak nagyon finoman van hozzáadagolva a dalokhoz, de a The Beekeepernek azért jól áll. Cars and Guitars, Martha’s Foolish Ginger – az említetteken kívül ezek még a jobb dalok, és belőlük is, ahogy a többségből, sugárzik a nyugodtság, a tudatosság, a letisztultság – Tori Amos tisztába jött magával az évek során.
Ismét egy konceptalbum, ismét közel húsz dallal és ismét 70 percen felül, de ebből az új Toriból ennyi sem sok. Azt már csak a rajongó mondatja velünk, hogy azért volt már jobb, sokkal jobb is.
