Magyarországon is megjelent az első, Nagy-Britanniában vagy Németországban a „szakemberek bibliájaként” ismert Mertium-kötet a KJK-Kerszöv gondozásában. Az adózás nagy kézikönyve című kiadvány azon szakkönyvek körébe tartozik, amelyek az elméleti-jogszabályi háttér autentikus alkalmazása és bemutatása mellett gyakorlati jelleggel dolgozzák fel tárgyköreiket. A több mint 1300 oldalas monstre kötet nagy előnye, hogy – a nemzetközi szerkesztési elveknek megfelelően – tiszta és követhető szerkezetű. Az adózáshoz kapcsolódó megállapításokat paragrafusokba szedve sorolja fel a szerző, Szakács Imre, ügyelve arra, hogy a megfogalmazás tömör és közérthető legyen – mondta el Bucsi Szabó Zsolt, a kiadó ügyvezetője a könyvbemutatón. Erénye a kiadványnak, hogy a pontos szakmai ismereteken felül tippeket is megfogalmaz a különböző adónemekkel kapcsolatban, vagyis rávilágít az „adózásban lévő lehetőségekre” – fogalmazott Bucsi.
A szakkönyv az összes ma létező magyarországi adónemet tárgyalja, külön fejezetben mutatja be a fogyasztáshoz és a forgalomhoz, a vállalkozásból és a munkából származó jövedelemhez kapcsolódó adónemeket, majd az önkormányzatokat részben vagy egészben megillető közterhek, végül az egyéb jogcímen beszedett elvonások kerülnek sorra. Az ötödik – és egyben utolsó fejezetben – az adózás rendjéről szóló törvényt mutatja be és elemzi Szakács Imre.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhatóság alelnöke, a kötet lektora elsősorban könyvelőknek, adótanácsadóknak, számviteli szakértőknek ajánlja az egyben ismeretterjesztő, tájékoztató és összefoglaló munkát. A szerkesztési rendnek megfelelően ugyanis mind a 29 tárgyalt adónem esetében világosan kiolvasható, hogy kinek mi alapján, hogyan, milyen mértékű adót kell fizetni, ez hogyan számolható el és pontosan hova folyik be. A közölt ismeretanyag gyakorlati alkalmazhatóságát erősíti az is, hogy tartalmazza a bírói gyakorlat során született határozatokat, megállapításokat is. Vámosi azonban hozzátette, hogy az adókönyv nem pótolhatja a törvényszöveget jogvita esetén, a tájékozódás kiindulópontjának azonban nagyon jó.
