Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nagy várakozás előzte meg a Sorstalanság című film premierjét, hiszen a forgatás alatt felmerülő finanszírozási gondok, korábban a tervezett költségvetés (2,75 milliárd forint) és az állami támogatás mértéke (920 millió forint) is (ál)vihart kavart a közvélemény egén, sőt ezt megelőzően Kertész Imre irodalmi Nobel-díját is többen próbálták elvitatni. Ráadásul regénye, annak nyelvezete, iróniája és mondanivalója miatt nehezen megfilmesíthetőnek tűnt, ám Koltai Lajosnak – a világhírű operatőrnek, első filmes rendezőnek – sikerült jó filmet készítenie belőle.
A forgatókönyvet maga Kertész írta, a film párbeszédei és monológjai hűek az eredeti szöveghez, de a mozgóképet egyértelműen nem a szöveg viszi. Az alkotás alapvetően visszaadja a könyv hangulatát, de az egyik kulcsszó, a természetesen – vagyis a főhős számára a holokauszt magától értődő, természetes dolog – nem elég hangsúlyos a filmben. Az író nyilatkozataiban gyakran elmondta, hogy műve nem holokauszt regény, ehhez tartva magát Koltai nem használt holokausztos sémákat, nem hangsúlyozza az áldozatok tömegét, sem az elkövetők személyét. Kertész az irodalmi Nobel-díj átvételekor, a Svéd Akadémia előtt így beszélt a főszereplő Köves Gyuriról: „az én regényhősöm a koncentrációs táborban nem a maga idejét éli, hiszen sem idejének, sem nyelvének, sem személyiségének nincs birtokában. Nem emlékezik, hanem létezik”. A filmben ez a vonal jól érezhető és látható.
Az eddig napvilágot látott kritikák mintha megfeledkeznének a színészi alakításokról, amelyek – szerintünk – kiemelkedően jól sikerültek. A szereplők többségének csak mondatok és percek jutnak, de a rendezés teret enged minden karakternek. Megrázóak a nagyszülők – Bakó Márta és Kun Vilmos – mondat nélküli pillanatai. A két öreg akkor jelenik meg a vásznon, amikor a munkaszolgálatra vonuló apát, Bán Jánost búcsúztatják némán, megindítóan. Magával ragadó Gyabronka József (balszerencsés) alakítása, a fiát elvesztő Harkányi Endréé, a csendőrt játszó Szarvas Józsefé. A legkisebb szerepekben is olyan színészek tűnnek fel mint Csomós Mari, Molnár Piroska, Kishonti Ildikó vagy Paudits Béla. Jó választás volt a főszereplő Nagy Marcell, sem az ő, sem a Citrom Bandit alakító Dimény Áron alakításában nem lehet sok kivetni valót találni.
A film erénye, hogy a zsidó közösséget – szemben sok más holokausztról szóló alkotással – nem egy homogén csoportnak mutatja be: jól érzékelteti a mózesi törvényeket szigorúan betartók és a vallástalanok közötti feszültséget. A főszereplőnek és több lágerlakónak nincs sok köze a valláshoz, identitásuk inkább magyar, mint zsidó. Az egyik jelenetben a vallásos Finn sajgecnek – jiddisül nem zsidó férfinak – nevezi a főszereplőt, aki válaszul egyszerűen le büdös zsidózza. Aztán mégis eggyé válnak, amikor egy éjszakán át vigyázban kell állniuk, hajnalra pedig dülöngélnek a kimerültségtől. A mozdulat kísértetiesen emlékeztet az imában elmerülők hajlongására.
Az operatőr Pados Gyula volt – aki a Kontrollal több díjat is begyűjtött –, ám a képek egyértelműen Koltai Lajosra jellemző kidolgozásúak: kifinomultak és meleg fényűen szépek. Néha – a nézőt zavaróan – túl sok a képbevágás, amikor egyetlen pillanat megmutatásával üzenhetne a film. A túlzás tetten érhető a főszereplő testi lepusztulását jelző sminken is.
