Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Képzeljük el, hogy összekötött kézzel egy csomagtartóba zárva fekszünk, az út rázós, felfordul a gyomrunk. Aztán egyszer csak megáll a kocsi. Most képzeljük el a legfélelmetesebb látványt, ami fogadhat minket, amint felnyílik a fedél.
Persze elsőre a minket fogadó kép talán nem is annyira borzasztó. De képzeljük hozzá, hogy rendőrök vagyunk, és egy gyémántüzlet kirámolása közben hurcoltak el. Fölénk három rosszarcú gengszter tornyosul, halántékunkban lüktetni kezd a vér. – Jól van fiúk, nézzétek meg, milyen meglepetést hoztam – mondja az az elmebeteg gyilkos az üzletből. Az az állat Mr. Blonde, ahogy a többiek hívták.
Na ugye, hogy félelmetes.
Egy újszülöttnek minden vicc új, aki annak idején videón lemaradt róla, most a mozikban is pótolhatja Quentin Tarantino első rendes terjesztésbe került rendezését, az 1992-ben készült Kutyaszorítóban-t (Reservoir Dogs). A film hatása jelentős, elkészítése sok szempontból megváltoztatta Tarantino életét és filmipari „besorolását”. (Egyes mértékadó amerikai kritikusok szerint még A passió [a Mel Gibson-féle] is innen nyúlja az erőszakot kendőzetlen megmutató attitűdjét.) Másrészt, immár a rendező szempontjából, egy nagyon is tudatosan épített művészi karrier alapköve. Ez az a csomagtartó, ahonnan Tarantino kipakolja későbbi filmes pályafutásának oly sok állandó kellékét. A teljesség igénye nélkül: Harvey Keitelt, Steve Buscemit és Tim Rothot, pörgős dialógusokat sok „fakkal” és „mucsafukával”, egyes testrészek spontán megcsonkítását, az összevissza kevert idősíkokat, Marvinokat, Vegákat és Scagnettiket, valamint az obskúrus 60-as, 70-es évekbeli soul- és szörf-zenéket. Továbbá magát a már említett csomagtartó-beállítást (trunk-shot). Ha valakinek ennyi nem elég, az interneten talál még bőséggel, Tarantino tényleg tudta, hogy mit csinál.
A széles vászon, a dolby hangzás a moziban kiemeli a Kutyaszorítóban könnyed kegyetlenségének részleteit, egy kulcs csattanását, a vöröslő vérfoltokat. De emlékezni rá továbbra is azokért a nagyon-píszí beköpésekért fogunk, amelyeket szűzi örömmel fedezhetünk fel újra és újra magunknak. Like a virgin – ahogy Madonna mondaná.
