A profi és az amatőr vitorlázók után az üzleti világ is felfedezte magának az adriai vitorlázást. Eleinte a chartertúrákon bukkant fel egyre több és egyre magasabb poszton lévő menedzser, majd – felismerve az ebben rejlő üzleti és kapcsolati lehetőségeket, meg persze trendinek is illik lenni – egyre-másra szerveződtek a menedzserversenyek. E regattákon persze általában csak legénységi státus jutott az üzletembereknek, mivel kormányos és egy-két hozzáértő nélkül a legegyszerűbb és legmegbízhatóbb hajóval sem lehet vitorlázni. Ráadásul ezeknek a versenyeknek a pr- és kapcsolatteremtési jelentősége lényegesen nagyobb, mint a sportértéke, de hát alapvetően nem is ezért szerveződnek.
Legközelebb szombaton terelik egybe az Adria vizén a magyar csúcscégek csúcsvezetőit. A menedzservitorláztatás egyik prémiumkategóriájú eseménye kezdődik szombaton a közép-dalmáciai Split kikötőjében. A 40–45 millió forint költségvetésű egyhetes menedzserparádé nevezési díja átlagosan 1,6 millió forint, ami az összes kiadás mintegy 70 százalékát fedezi. Ezért persze nemcsak a hajót teszik a cégvezetők alá, hanem egy sor parti vidámságot is szerveznek nekik: részt vehetnek különféle elmés vetélkedőkön, csapatépítő játékokon, főzőversenyen, még sportnapot is beiktatott a szervező FMC Consulting a vasárnap kezdődő programba, egyszóval számos alkalom kínálkozik pr-kodni, kapcsolatteremteni és -erősíteni, vagy egyszerűen csak a megszokott módon lelazulni egy húzós, vízen töltött napot követően.
A szervezők legfeljebb húsz egységre számítottak – csütörtökig 17 csapat nevezett –, a magyar cégvilág krémjét reprezentáló meghívottak között felvonul a Mol-csoport, a KFKI-csoport, a Microsoft, a Hewlett-Packard, a Maggi, a Nestlé, az Oracle és számos nagybank. A versenyt öt szakasz keretében teljesítik a 8-9 személyes Bavaria 44 típusú hajókon utazó vitorlázó menedzserek, a végső győztes elnyeri az FMC-kupát, de minden etap végén is hirdetnek győztest. A regatta Splitből indul és ott is ér véget, közben Rogoznyicát, Milnát, Trogirt, Hvart és Palmizanát érintik a hajók.
