Idén már augusztus 15-én elkezdődnek a Debreceni Virágkarnevál programjai, s tartanak öt napon keresztül. A virágkocsik felvonulása - immár 35. alkalommal - a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, Szent István és az új kenyér ünnepén lesz. Egy-egy járművön 150-180 ezer szál élő virágból készítenek kompozíciókat, kizárólag természetes kiegészítők felhasználásával. Az idén minden korábbinál több, 150-200 ezer látogatót várnak a szervezők.
Vasárnaptól minden nap zenei, népművészeti és szórakoztató programok várják a közönséget. A Nagytemplom mögötti téren a gyerekek számára szerveznek kézműves foglalkozásokat, esténként pedig zenés előadások lesznek a Kossuth téren. A rendezvényt a debreceni Lux együttes koncertje nyitja, de fellép St. Martin, a Four Fathers, az ExperiDance tánckar Román Sándor koreográfiáival és a Boney M. is. Az utolsó nap fináléja tűzijáték és utcabál lesz.
