Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ismét egy dán rendező Skóciában játszódó romantikus vígjátékkal. Most egy időre el vagyunk látva ezzel a típussal. A direktort, Soren Kragh-Jacobsent annak idején a Titanic Fesztiválon ismerhettük meg a Mifune utolsó dalával – ez egy nagyon korrekt kis darab volt a Dogma-mozgalom hőskorából. Kragh-Jacobsen – követve a szinte összes akkori elvtársát (Lars von Trier a nagy kivétel) – a Dogma műfajától könnyedebb irányba indult mind a technikai kivitelezés, mind a történet szempontjából.
Abból az időszakból megmaradt ugyanakkor nekünk a főszereplő Iben Hjejle (Julia Roberts és Fullajtár Andrea tökéletes keveréke), aki – miután egy olajfúrótornyon végzett kulimunkáját otthagyja – skót barátnőjével (Bronagh Gallagher) átkel a tengeren, hogy a kies (esős) Skóciában élvezze munkája gyümölcsét. Az egykori Dogma-alapszabály, a hitelesség már itt csorbát szenved: Hjejle egyszerűen túl jó nő ahhoz, hogy egy fúrótorony közelébe engedjék, és egyébként is minden alap nélkül vált roncsolt idegrendszerű terhes asszonyból magabiztos férfigondviselőbe.
A rendezőt nyilvánvalóan már más célok vezérlik, mint annak idején: a semmi jóval nem biztató féldrámai indulás után elkezdődik ugyanis egy másik film, a már említett szégyentelen romantikus vígjáték formátumban. Feltűnnek idült skót karakterek (á la Trainspotting, vagy mint amilyeneket az ír Lottózsonglőrökben láthattunk), és a cselekmény addig-addig bonyolódik, amíg már nincs kedvünk követni, inkább hátradőlünk és röhögünk néhány jobban sikerült jeleneten a kretén autószerelő-hármassal. A végén Kragh-Jacobsen még a lelkét is eladta egy poénért, de legalább jó volt az a poén.
