A Szentendrei Nyár programsorozat költségvetése folyamatosan bővült az elmúlt években, idén 40-50 millió forintot tesz ki – mondta lapunknak Perjési Barnabás fesztiváligazgató. A rendezvényt 1968 óta tartják meg, ekkor alakult ugyanis a Teátrum, majd a hetvenes évektől fokozatosan kinőtte magát: új játszóhelyként szolgál 2000 óta a Művészet Malom. Itt idén Kovalik Balázs rendezte meg Rameau-tól az Artemis diadala című operát az épület összes terét kihasználva. Szentendrén debütált a pesti Katona József Színház új produkciója, a Puntila úr és a szolgája, egy Brecht-darab, és a Krétakör is kiköltözik két előadásával, a fesztiválgyőztes Sirájjal, valamint a Nézőművészeti főiskolával. Idén újdonság, hogy rockkoncertek is színesítik a palettát, fellép a Kispál és a Borz, az Emil Rulez és a Bëlga is a Duna partján. (A részletes program a www.szentendrei-nyar.hu oldalon érhető el.)
A rendezvénysorozat szponzora a Cora, a T-Mobile és a Pest megyei önkormányzat is. A korábbi Széchenyi tervből származó pályázati pénzek helyett ma a helyi polgármesteri hivatal, a kulturális tárca és a kulturális alapprogram támogatásaira alapoznak a szervezők.
