Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Peter Webber nagyjátékfilmes bemutatkozása egy kosztümös darab, mely Johannes Vermeer egyik leghíresebb képének megalkotását kíséri végig. Elég meggyőzően egyébként, élethűek a díszletek, jó a szereplőválogatás és koncentrált a cselekményvezetés. A festőt alakító Colin Firth-nél eleinte nehezen tudunk elvonatkoztatni a könnyed Igazából szerelem-féle és tőle gyakran hozott hősszerelmestől, de ez az Army of Lovers-es hosszú hajú dizájn végül is megteszi a hatását. Scarlett Johansson az artisztikus érzékkel megáldott szolgálólány szerepében még fiatalabbnak látszik, mint a szintén tavalyi Elveszett jelentésben, és hozza is végig a minden felemelt hangra megremegő kislányt. Most már azért lassan kinő ezekből a szerepekből.
A film mondanivalóját pár szóban is össze lehet foglalni: azon művészek számára, akik életüket erre a lapra tették fel, az alkotás érdekei felülírják a – gyakran amúgy sem betonalapokra épített – emberi kapcsolatokat. (Ilyen az, amikor az önérzetében mélyen sértetten az elkészült festményre támadó feleség kezéből Vermeer kicsavarja a vágóeszközt.) Vannak a szereplők közötti kapcsolatokat plasztikusan érzékeltető jelenetek: az egész mozi felnevet néhány mozdulaton, amelyek nem is önmagukban humorosak, hanem inkább pontosan adják vissza azt, amit hőseink valójában gondolnak, de ki nem mondhatnak. Eleve a XVII. századnak megvoltak a maga kommunikációs szabályai, amelybe nem fért bele, hogy egy szolgálóleány úrnője ékszereiben álljon modellt a ház urának.
Két teljesítményt kell mindenképpen kiemelnünk: a Richelieu bíboros-típusúra vett Tom Wilkinsonra mintha ráöntötték volna az élveteg patrónus szerepét – egy több cselekményszálat mozgató forgatókönyvben komolyabban is ki lehetett volna aknázni a figurában rejlő lehetőségeket. A filmet fényképező, és ezért Oscar-jelölést is begyűjtő Eduardo Serra néhány kompozíciója pedig önmagában is egy-egy festmény.
