Ez a film jutott eszembe, amikor a rendező François Ozon (és sokan mások) forgatókönyve nyomán készült Homok alatt című filmet néztem, noha a két alkotás között aligha lehetne valami megfogható, direkt párhuzamosságot találni. Ott egy fiatal lány, itt egy ötven körüli, szinte szó szerint hervadó szépasszony áll a középpontban. Ott voltaképp nem történik semmi, itt a hősnő éppen elveszíti a férjét, akivel negyed százada élt meghitt kapcsolatban. És mégis, ugyanaz az érzésem. Ahogy a TE negyedórácskájában, úgy a Homok alatt jóval terjedelmesebb vetítésidejében sem érdekel más, csak a fókuszba állított nőalak. Őt figyelem, őt akarom megismerni, megérteni; az ő titka az a titok, amelyet felfedezni vágyom. Ilyen szempontból feltétlenül rendhagyó Ozon filmje, hiszen ami lebilincsel belőle, az nem a megszokott cselekmény, az emberek közötti viszony, hanem kizárólag egyetlen ember helyzete, az ő - a többiek előtt, de nem velük - megélt titka.
Marie számára Jean még él, ugyanakkor tudja, ez mégsem igaz. Tartja az óráit az egyetemen, kondiszalonba jár, vacsorázik baráti társaságokkal és amikor idejét látja, le is fekszik egy kulturált, korban hozzáillő úrral. Vagyis zajlik látszólag normálisan minden, mi mégis valami egészen másra, Marie benső világára, személyiségére vagyunk kíváncsiak. Ennek a filmnek a kulcsa ugyanis a női főszereplő kiválasztása, ha úgy tetszik: eltalálása.
És Ozonnak szerencséje volt. Sikerült megtalálnia azt a színésznőt, aki tökéletesen aláveti magát a szerep kettősségének, a mindennapi életét élő polgárasszonyénak és a valahol a mélyben önmagát kutató nőének. Charlotte Rampling még mindig nagyon mutatós, nagyon szép. Ha ragaszkodna hozzá, igazán egyszerű feladat elé állítana egy jó filmgyári sminkmestert, hogy eltüntesse bőre kis töréseit, a közelképeken elleplezze ráncait, kisimítsa felületét. Rampling mindezekre természetesen nem tart igényt, átengedi arcát, testét a kamerának. Olyan, amilyen - és Ozon hetyke mértékkel játszadozik a szépség egykori, az öregség közelgő nyomain. Rampling mindeközben azt teszi hozzá, ami a színész maximális részvétele. Nem játszik, nem emeli sem a hangját, sem a tekintetét, pusztán jelen van, vele történnek a dolgok vagy éppen ő alakítja a történéseket.
Lassú ívű, a részletekben haladó, azokban kibontakozó film a Homok alatt. Sok szépség van benne, érdemes végignézni. Ám a forgalmazó most mégis becsapott bennünket. Néhány héttel ezelőtt mutatta be a 8 nő című filmet, amely Ozon legújabb munkája, egy elragadó, pajkos komédia, stiláris remekmű. Ha ez követi a Homok alattot - az reveláció. De megfordítva? Hát, inkább csalódás. Rampling kedvéért azonban így is megéri a rászánni való két órát.
Bán Róbert
Bán Róbert