Meglepő, bizarr, bölcs, érdekes, mulatságos. És még hosszan folytathatnánk a jelzők sorát Laura Manának, a most rendezővé lett spanyol színésznőnek a filmjéről, a Megváltó szexről.
A történet egyszerűen kezdődik. Egy szándékkal fekete-fehér, vagy inkább sárszínűre fotografált faluban él egy asszony. Doloresnek hívják. Ezt az asszonyt még a pap is elzavarja a gyónásról, merthogy nincs mit megvallania, élete olyan tiszta, tevékenységét, mindennapjait csak jószolgálatok, jótettek jellemzik. Idő múltával egy napon a férje, Manolo is úgy dönt, hogy nem tudja tovább elviselni felesége szüntelen jóságát, és otthagyja őt. Egy másik faluba költözik. Az asszony kétségbeesik és elhatározza, valami bűnt követ el, hogy visszaszerezze a férjét. Mit tehetne mást, lefekszik egy ismeretlen férfival, akinek azonban éppen ezzel menti meg az életét. Az esetnek valahogy híre megy a férfiak között, akik sorra-rendre jelentkeznek Doloresnél, s ő mindenkit hajlandó befogadni egy-egy pásztorórára. Felfogva élete változását, még a nevét is megmásítja, ettől fogva Lolitának hívatja magát. Félreértés ne essék, Dolores-Lolita nem pénzért teszi, amit tesz, csak azért, hogy örömükre szolgáljon a falubélieknek. És így is lesz. Aki megjárta Lolita-Dolores ágyát, kedvesebb lesz a saját asszonyával, a faluban eluralkodik a szeretet, színesekké lesznek ismét a házak, béke költözik az otthonokba.
Eddig a történet egyértelműen Gabriel Garcia Márquez szellemét idézi, az író nagy regényeinek utánozhatatlan hangulatát. De aztán egyszerre csak hazatér a férj, és Dolores, aki mit sem vesztett el angyali jóságából, természetesen elmondja neki, hogyan is próbált meg vétkezni. A férfi szörnyű haragra gyúl, leszajházza az asszonyt és a férfiak, akik eddig Doloresnél találták meg a boldogsághoz vezető utat, most Manolo oldalára állnak. Ám itt visszatér Garcia Márquez bölcsessége: Laura Manának egy olyan fordulatot sikerül kitalálnia, amely teljességgel híven folytatja a történetet és nemcsak a falu jelenét teszi rendbe, de a jövőjét is. Dolores szíve alatt hordja a Falu gyermekét.
Na mármost, ha az elmeséltekhez hozzávesszük, hogy Elisabeth Margoni, a főszereplő nem eljátssza Dolores szerepét, hanem ő maga válik számunkra azzá, negyven fölötti életkorával, enyhén elhízott testével, jelentéktelen arcával, amelyet csak a feladat fényesít ki, akkor bizonyára még inkább meg lehet érteni nemcsak a film humorát, de bizarr bölcsességét, áttételes gondolatainak gazdagságát is. Margonit e különleges (lehet, hogy csak egyszeri) találkozása a feladattal – a film gyémánttengelyévé teszi. Általa fordul meg minden, válik a gondolat teljessé.
A nem könnyű operatőri feladatot, az egyszínűből való kiszínesedést, a megfelelően szűk és szorított beállításokat Henner Hoffman oldja meg kitűnően. A pontosan illeszkedő, spanyol motívumokból épült zenéről Francesco Gener gondoskodik – nagyon jól.
Bán Róbert
Bán Róbert