Ugyancsak sok időt kellett rászánnia Guy Barber producernek, ha valóban egybe akarta vetni filmjüket minden eddigi adaptációval, amely az idősebb Alexandre Dumas regényéből született. Csupán 1954-ig (eddig vannak róla pontos adataim) majd’ húsz különböző verziója készült a Monte Cristo grófjának, s gondolom, az azóta eltelt közel fél évszázadban is akadt egynéhány, többek között Richard Chamberlain és Gérard Depardieu főszereplésével.
Igaza volt Kevin Reynoldsnak, a film rendezőjének, amikor így nyilatkozott: „A regény világszerte ismert, a cím automatikusan vonzza a közönséget. Megvan benne minden, ami egy jó sztorihoz kell: barátság és árulás, szerelem és csalódás, akció és kaland. Aztán amikor nekiültem, hogy újraolvassam, rájöttem, hogy a feladat jóval nehezebb, mint gondoltam, mert a könyv elég sűrű. Meg kellett találni a módját, hogy filmszerűbbé tegyük.”
Hát, amennyiben ez a bizonyos filmszerűség azonos a sűrűség ellentétével, akkor mind neki magának, mind a forgatókönyvíró Jay Wolpertnek jelesül sikerült a feladat. Sikerült valóban felhígítani a történetet, elveszíteni belőle sok-sok összefüggést, Edmond Dantes hajóstiszt rejtélyes átalakulását Monte Cristo grófjává. Azt a romantikusan bonyolult és ördögien jól kiagyalt folyamatot, ahogy a bosszúra szomjas ember megtalálja azóta karriert csinált egykori árulóinak, ellenségeinek gyengéit. Ahogy ezeken a nyomokon járva, nem pusztán vagyona birtokában, de sok leleménnyel, ravaszsággal becserkészi a fickókat és lecsap rájuk, kire-kire a maga módján.
Dumas regénye a ponyva klasszikusai közé tartozik. Minden váratlan fordulat, minden csodaféle, ami a történetben megesik, szigorú és érdekes írói eszközökkel támasztódik alá. Mint szinte minden nagy regény, ez is csak látszólag kínálja magát filmre vitelre. Aligha tekinthető véletlennek, hogy az igazán jelentős filmrendezők közül alig-alig találunk valakit, aki ilyenre vállalkozott. Vagy ha akad néha példa rá, akkor megkísérlik, hogy más alapokról, nem az illusztráció felől teremtsék meg az adekvát filmváltozatot.
Az a csapat, amely itt összeállt, nem így közelített a feladathoz. Hanem, híven a rendező korábban idézett gondolatához, a filmszerűség, vagyis ez esetben az elnagyolt felhígítás, a laza történetmesélés felől. Ezt viszont lényegében sikerült is megoldania. A Monte Cristo grófja megszámlálhatatlanul sokadik filmváltozata egy lett a ki tudja hány közül. Követhető és végignézhető, hogy aztán a gyors feledés homálya hulljon rá. Kivitelezése gondos, szépek a díszletek, helyszínek; jelentéktelenek, de elviselhetők a színészek (Dantes-Monte Cristo: James Caviezel, a fontosabb szerepekben: Dagmara Dominczyk, Guy Pearce, Richard Harris, Luis Guzman, James Frain). És ebben a rettenetesen felhígult audiovizuális világban, a mexikói és brazil szappanoperák között mindez tulajdonképp akár érdemnek is tekinthető.
Bán Róbert
Bán Róbert