Ez a film valójában egy különös tündérmese.
Adva van egy egyszerű, becsületes munkásember, egy szerelő, akinek imádott és egyetlen fiáról kiderül, hogy súlyos szívbeteg, új szívet kell kapnia az életben maradáshoz. A gyerek kórházba kerül, de ott kiderül, hogy abból a biztosítási díjból, amit az apa fizet, nem finanszírozható ez a műtét, hiszen a költségei meghaladnák a negyedmillió dollárt. A szívsebész, aki készséggel vállalná a feladatot, tehetetlen. Legfeljebb a honoráriumáról mondhat le, amit készséggel megtesz. A kórház vezetője, egy fiatalasszony így kénytelen elutasítani a kérést.
A gyereket haza akarják küldeni – ami annyit jelent, hogy hamarosan meg kell halnia. Az apa rettenetes elhatározásra jut, szerez egy fegyvert és túszul ejti az egész baleseti sebészetet. Elhatározása végleges és végletes. Természetesen hamarosan megjelenik a rendőrség, az ügyre rászáll a média. A vezető rendőrtiszt egyszerűen lezárná az ügyet, neki ez csak annyi, mint akármelyik másik hasonló gazemberség. De vele van egy kollégája, akinek az a szakmai specialitása, hogy tárgyalásos úton próbálja megoldani az efféle dolgokat. Ő hamarosan rájön, hogy nem a szokásos bűnügyek egyikével van dolga. Ő is segíteni akar, csak éppen nem tudja, hogyan. Filmről lévén szó, itt lép be a csoda. Egy váratlan autóbaleset megadja a lehetőséget, hogy az operációt végrehajtsák. A kórházvezetőnő is engedi, a gyereknek megmentik az életét. A következmények azonban nem maradhatnak el, a férfi bíróság elé kerül.
A film korrekt módon megcsinált, jó munka. Feszültségét végig megtartja, átérezzük John Q., a főszereplő válságát, s nézőként tulajdonképp meg is bocsátjuk őrültnek tetsző tervét, tevékenységét. Annál is inkább, mert a főszerepet alakító Denzel Washington igazán jó színész, átélhetővé tudja tenni azt a lehetetlen helyzetet, amibe belekerült, egy pillanatig sem veszti el rokonszenvünket. És általában jók a partnerei is: Kimberly Elise a feleség, a jól ismert Robert Duvall pedig a rendőrségi tanácsadó szerepében hitelesen, megingás nélkül kelti életre figuráját. A rendező, Nick Cassavetes apja – John Cassavetes – egyike volt az amerikai film legkiválóbb és legkülönlegesebb rendezőinek. S szerencsére az alma nem esett messze a fájától. Az ifjabb Cassavetes jó ritmusban, céltudatosan végzi munkáját, megfelelően tudja fokozni a feszültséget, anélkül, hogy beleesne akár az érzelmesség, akár a hamis izgalomkeltés csapdájába.
A film – egészében – minden szempontból megfelel a megszokott hollywoodi igényeknek és kívánalmaknak. Ha nem olvasnánk hozzá a forgatókönyvíró James Kearns vallomását, aki elmondja, hogy a gondolat akkor ötlött fel benne, amikor elolvasta egy szívműtéten átesett gazdag, idős férfi nyilatkozatát, miszerint: „ha nem lennék gazdag, mostanra már nem lennék...” Kearnsnek ekkor eszébe jutott, hogy ő maga mihez kezdene akkor, ha a gyereke haldokolna és megtagadnák tőle az orvosi ellátást. Így kerülhetett a film végére az a rövid felirat, amely tudatja, hogy csak a gazdag Amerikában mennyi embert fenyeget hasonló veszély.
Bán Róbert
Bán Róbert