Nem ismertem Michael Haneke nevét, jóllehet az írásos tájékoztató szerint ez már a hatodik filmje. De hát – úgy látszik – filmforgalmazóink számára Ausztria túlságosan messze van. Abból a kevés filmből, ami tőszomszédságunkban készül, nemigen jut el hozzánk egy is. A zongoratanárnő azonban jelentős nemzetközi sikert aratott, két főszereplője Cannes-ban nyert díjat, Annie Girardot mint legjobb mellékszereplő elnyerte az idei Césart, Isabelle Huppert pedig a 2002-es Európa-díjat, valóban különleges alakításért.
A forgatókönyvet, mint minden korábbi filmje esetében, most is Haneke írta, ez alkalommal Elfriede Jelinek novellája alapján. Ilyen megrendítő, sőt akár azt is mondhatnám, elborzasztó filmet keveset láttam. A pszichológiai perverzió ennyire szörnyen pontos leírásával, megriasztó előadásával nem találkoztam még. Gyorsan előrebocsátom, ebben a filmben a látható pornográfiának, a más filmekben oly gyakran látható „malackodásnak” nyoma sincs, még az oly gyakori meztelenkedésből sincsen egyetlen kép sem. A film teljes kontextusa, elsősorban a két női főszereplő, Isabelle Huppert és Annie Girardot alakítása teremti meg azt a rideg és kemény légkört, amely e film jellemzője.
A történet viszonylag egyszerű. Adva van egy zongoraművésznő, a bécsi konzervatórium rettegve tisztelt tanára, aki nem átallja időnként megalázni, kigúnyolni tanítványait. Ugyanakkor odahaza ő maga részesül hasonló bánásmódban, gonosz és magányos idős anyjától, aki valami megfoghatatlan ráhatással teszi még keserűbbé amúgy is terhelő magányát és fejleszti ki benne megfoghatatlan, de nagyon is jelen lévő perverzióját. Ebben a magányosságban jelent váratlan változást egy fiatal zongorista fiú megjelenése (Benoit Magimel), aki beleszeret a tanárnőbe, kapcsolatot akar teremteni vele. Ennek állja útját a nőben élő természetellenesség, az a sok elfojtott indulat és szenvedély, amely elháríthatatlan akadálya lesz e kapcsolat kibontakozásának.
Mindez egy viszonylag lassan pergő, de igen ritmikus cselekményben bomlik ki előttünk, néhol váratlannak tűnő, de nagyon is megalapozott fordulatokkal. A nagyon pontos, végiggondolt beállítások, világos és tiszta képek kitűnő keretet adnak a kiemelkedő színészi játékhoz, amelyben elsősorban a korábban már említett két színésznő kap lehetőséget a bizarr és a kívülálló számára átélhetetlen jellemek megformálására.
A két nagy múltú színésznő sok évtizedes tapasztalatát sűrítve jeleníti meg a két asszony sajátos viszonyát, leplezett életgyűlöletét, szembenállását a normális, teljes valósággal.
Nehéz film A zongoratanárnő. Hiányzik belőle minden illúzió, vagy még pontosabban: széttöri mindazt, ami ilyen felbukkan benne. Nehéz befogadni, de amit megmutat, hitelesen, meggyőzően teszi, sajátos élménnyé formálja.
Bán Róbert
Bán Róbert