Az idei berlini fesztivál díjkiosztásán egy kategóriában meglepő eredmény született. Az egyik film teljes szereposztását – nyolc színésznőt – együttesen jutalmazták kiemelkedő művészi teljesítményükért. Megérdemelték. És éppen így érdemelték meg. Francois Ozon talán legnagyobb teljesítménye, hogy ilyen varázslatosan egybehangzó produkciót hozott létre a nyolc hölgyből és elsősorban ezzel teremtett egy – alapjában sablonos, sokszor látott színdarabséma nyomán – eredeti, minden ízében elragadó, szokatlan és bizarr játékot a nézők őszinte élvezetére.
Robert Thomas valamikor, nem is olyan régen, a múlt század hatvanas éveiben népszerű színpadi szerző volt. Bűnügyi témájú darabjait világszerte játszották, egyik művét Hitchcock is megvásárolta. (Sajnos már nem volt ideje rá, hogy meg is valósítsa.) Mára belepte a por, elfelejtették a színházak és a nézők. Az ő művei között fedezte fel szinte véletlenül egy irodalmár és ajánlotta Francois Ozon figyelmébe a film témáját.
A történet, mint említettem már, eléggé szokványos. Egy francia kastélyban karácsonyi készülődés közepette holtan találják a ház urát. A jelen lévő hölgyek mindegyikének köze volt az áldozathoz valamilyen módon. Miután senki más nem volt jelen, nyilván a gyilkos is köztük van. Különböző okok miatt nem sikerül felvenni a kapcsolatot a rendőrséggel, s a hölgyek nem is igazán akarják, hogy idegenek beleavatkozzanak az ügybe. Egymás közt kezdenek nyomozni, s a műfaj szabványai szerint mindenkiről jócskán kiderül, hogy akad lepleznivalója, akár oka is a gyilkosságra.
Mindez száz rendező közül kilencvenkilenc kezében maximálisan egy többé-kevésbé érdekesen megcsinált történet lenne. Ozon azonban sajátos többletet tud hozzáadni a bizarr játékhoz. Egyfelől sikerült összeszednie az ideális csapatot – benne olyan színésznőkkel, mint Catherine Deneuve, Fanny Ardant, Danielle Darrieux, Isabelle Huppert – és felkelteni bennük azt a játékkedvet, a tökéletes együttjátszás örömét, ami az egyik varázslatát adja ennek az elragadó komédiázásnak. Ezen túl a stilizáció olyan módszerét teremtette meg a cselekménybe illesztett dalokkal, váratlanul felcsendülő és meglepő, hajdan volt slágerek beillesztésével, amelyből világosan kiderül, mennyire más, a sablonoktól és tradícióktól eltérő felfogásban közelít a történethez, mennyire meg tudja lebegtetni a valóság felett. Hamarosan világossá válik számunkra, nézők számára, hogy egy játék részesei vagyunk. S miközben derülünk, meghökkenünk, játékostársak leszünk, csak valahogy az agyunk mélyén rakódik le, hogy mennyi kétségbeejtő emberi fogyatékosság, erkölcstelenség, aljasság is az, amin olyan jól mulatunk. Olyan, finoman szólva is „emberi gyengeségek” ezek, amelyek egyenes úton vezetnek a meghökkentő poénhoz.
Mindent egybevetve: remek kis film a 8 nő, lenyűgöző színészi teljesítményekkel, kitűnő fordulatokkal és sok keserű emberiességgel, amin aztán elgondolkozhatunk.
Bán Róbert
Bán Róbert