Serge teherautósofőr. Hosszabb ideje az a munkája, hogy textilárut szállít Marokkóba és onnan készruhát hoz vissza Európába. Mostani útja a megszokott és mégis más. Felvállalta, hogy bizonyos tiltott cikkeket, feltehetően kábítószert hoz visszafelé. Ez az, ami szokatlan ezen az úton, de a cselekmény, a történet nem ekörül forog.
Nem szabványos bűnügyi filmet látunk, annak megszokott vagy éppen eredeti fordulataival. Hiszen a történet három napja nem különbözik a megelőző többitől. Serge találkozik barátnőjével, Sarah-val, aki legutolsó útja végén szakított vele. A fiú ebbe nem tud belenyugodni és amikor végre összejönnek, a szerelem még nagyobb erővel tör ki bennük. A találkozást segíti Serge barátja, Säid, egy arab fiú, aki Sarah-nál dolgozik, annak panziójában, s akinek egyetlen vágya, hogy egyszer átjusson Európába. Ott akarja valóra váltani álmait. Közben a kamiont átkutatják a rendőrök, de nem találnak benne semmi gyanúsat. Kiderül, hogy megbízói a sofőrt afféle palimadárnak fogadták fel, feljelentették, hogy egy másik valóban drogot szállító kocsiról így tereljék el a figyelmet.
Mindez teljesen hétköznapi módon zajlik, egyetlen esemény sem kiemelkedően izgalmas, minden a maga rendje szerint bonyolódik le. Csakhogy ez a mindennaposság valójában a legérdekesebb, a legmegragadóbb ebben a filmben. Általában hozzá vagyunk szokva, hogy azok a filmek, amelyek Európán vagy éppen az Egyesült Államokon kívül zajlanak, valamiféle egzotikummal, a „local couleur”, a helyi különösség ízeivel akarják megkínálni a nézőt. André Téchiné, a francia film rendezője és forgatókönyvíró társa, Faouzi Bensaidi éppen ezt akarja elkerülni. Olyan Marokkót mutat nekünk, ahol a mindennapi élet – lényegében – éppúgy folyik, mint akármelyik országban. Az emberek problémái, a vágyak, a mindennapi gondok nem térnek el azoktól, amelyeket amúgy is jól ismerünk. A hétköznapiság ez alkalommal nem hátránya a filmnek, hanem egyik legeredetibb vonása. A különbségek, amelyek megjelennek benne, nem nagyobbak, mint egy – mondjuk – magyar és német film között, azok a bizonyos helyi színek nem az egzotikumból, hanem egy más gazdasági, kulturális fejlődésből adódnak. Egy teljességgel hétköznapi Marokkót látunk, minden rácsodálkozás, elijesztés, különösség nélkül és ez feltétlenül olyan vívmány, amellyel ritkán találkozhatunk. A film stílusa következetesen egységes, a képi világ (Hervé de Luze operatőr munkája) nem törekszik semmi idézőjelben tett meglepetésre. A színészek – Stéphane Rideau a sofőr, Lubna Azabal Sarah vagy Mohamed Hamaidi Säid szerepében – sem azon igyekeznek, hogy valamiféle kiemelkedő alakítást nyújtsanak. Egyszerűen – és hibátlanul – élik szerepeiket, léteznek bennük.
Mindez együttesen teszi érdekessé az Angyalok: végállomást, vonzóvá és átélhetővé, kisszerűségében is megragadóvá.
Bán Róbert
Bán Róbert