Láttam egy igen jól megcsinált, feszesen bonyolódó, jó színészeket felvonultató filmet. Rendezője Vecsernyés János. A címnek megfelelően valóban négy szereplője van és egyetlen lakótelepi konyhában és előszobában játszódik. Ez a mai magyar filmgyártásban hatalmas lelemény, ott, ahol az ismeretlenség homályában ítélő szervek anélkül, hogy valaha is találkoznának a filmek készítőivel, döntenek a kiosztandó nevetséges összegekről, amelyek legfeljebb csekély töredékét képezik a majdani produkció valóságos költségeinek.
Az ötlet tehát érdekes, az elképzelés szerint sűrű és izgalmas csata folyik le négy ember között. Az egyik főszereplő egy, a múltba gubózott, hajdani munkásból lett funkcionárius, akinek a televíziós sportműsorok jelentik mindennapjait. A másik: egy Amerikából érkezett egykori hazánkfia, aki nem gazdag, de elég tisztes pénzzel rendelkezik ahhoz, hogy anyagi megváltást hozzon a családnak, annak fejében, hogy – emlékei szerint – hajdan az egykori „funkci” mentette meg az életét. A szándék tiszta, hátsó gondolatoktól mentes. Bár nehezen elképzelhető, de hipotetikusan lehetséges. A történetnek két kísérője van, a valamikori munkás felesége és leánya. Egyikük egy megveszekedett szót sem ért a történendőkből, érdeklődési köre ujjnyival sem mozdul a mindennapi lét legelemibb teendőinek szintjéről. Molnár Piroska alakítja ezt a figurát, a maga módján szenzációsan ábrázolva az emberi lét legalján mozgó, az érzelmet és értelmet nélkülöző, puszta jóindulatba fulladó asszonyt. A másik, a gyermekével vegetáló, harmincas éveit már túllépett nő, aki elég értelmes ahhoz, hogy felfogja az eseményben rejlő lehetőséget, de egyetlen gondolata sincsen arra nézvést, mit is tehetne a helyzet kihasználásáért. Bertalan Ágnes játssza hihetően ábrázolva a lehetőség és tehetetlenség közötti viaskodást.
Minden meglenne tehát ahhoz, hogy akár egy feszült és érdekes, a szokatlan és meglepő szituációban végül is valamire jutó történet kerekedjék a szemünk előtt. Csakhogy ebben megakadályozza a film készítőit a két férfi főszereplő makacsul
elszánt érdektelensége. Kettejük között egy pillanatra sem alakul ki semmiféle kapcsolat, nincsenek érveik egymás számára, nincsenek közös helyzeteik, képtelenek közelíteni egymáshoz. Egyik is, másik is mondja a magáét anélkül,
hogy akár egy pillanatra felfogná a viaskodás esetleges tétjét. Lukáts Andor durva elutasítása olyan egynemű, mint az abaposztóé, Blaskó Péter jóindulata olyan csöpögő, hogy időnként fel kéne mosni utána a konyha kövét. Nincs köztük valóságos megütközés, egyikük a maga nemjeit, a másik az ígéreteit ismételgeti, de a csata az első pillanatban eldőlt, fordulatok, meglepetések nélkül való, egyre inkább belefullad valami mocsárba, ahol egyre rosszabbul érezzük magunkat.
Kár érte, mert ahogy kezdtem, azzal is fejezném be: a megcsinálás módját tekintve érdekes a film, bravúrosan használja fel a szűk tér minden lehetőségét. Csak hát a Spiró György színpadi darabjából adaptálódott forgatókönyv (írta a szerzővel közösen a rendező) konok eltökéltsége nem engedi, hogy ebből valóságos emberi történet váljék.
Bán Róbert
Bán Róbert