Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Kultúra- és tudománytörténeti csemege Edith és Francois-Bernard Huyghe műve, a Világképek (Európa Könyvkiadó), amely a legkorábbi ismert kezdetektől Galileiig vázolja fel a világmindenség keletkezésére vonatkozó feltevések, hitek és hiedelmek fejlődését. Egyfajta nagy rejtvénykönyv is ugyanakkor, hiszen nagyon is kitűnik belőle, hogy biztos, végleges megoldással ma sem rendelkezünk. Az emberiség valamennyi, máig létezett kultúrája megalkotta a világ eredetének és ezzel önmaga gyökereinek valamely sajátos történetét, legendáját. Ehhez a káosz mítoszaitól, a genezisektől egészen az asztrofizikáig minden elképzelhetőt kitalált, minden formát megrajzolt, mindenféle magyarázattal előhozakodott. Magától értetődő, hogy az ember ismeretanyagának bővülésével, a világ megismerését szolgáló eszközeinek és technológiáinak fejlődésével szüntelenül változott a világról alkotott mindenkori kép, amely még ma is változik, s ki tudja, milyen meglepetéseket tartogatnak e téren akár a következő évtizedek.
A legtöbben bizony igazán fel sem tudjuk fogni ésszel a világ eredetét övező fogalmakat, hiszen magát a végtelent is csak értelmezni tudjuk, elképzelni nem. Itt az idősík például. Még ha igaz is az univerzum születésének általánosan elfogadott időpontja, és még ha ezek a számok felfoghatók is a számunkra, megmarad az örök kérdés: És mi volt azelőtt? A szerzők szellemes idézete szerint azoknak, akik makacsul kérdezgették: „mit tett Isten a teremtés előtt?", a középkorban azt felelték: elkészítette a poklot az olyan hitetlenek számára, akik efféle kérdéseket tesznek fel. Azoknak pedig, akik manapság naivan megkérdik, mire hasonlított a kezdeti események előtt az, amit jobb híján univerzumnak nevezünk, azt válaszolják: az idő fogalmának nincs értelme amaz időszak előtt, és hogy el kell felejteni ezt az inadekvát kategóriát. Szent Ágostonnak sem volt más érve: szerinte nem létezett az idő a teremtés előtt.
Túl azon, hogy a korábbi idők világképeinek legalább valamelyes ismerete része kell, hogy legyen a kultúremberhez illő általános műveltségnek, van gyakorlati jelentősége is: az, hogy megértve a mai világkép kialakulásához vezető folyamatot jobban megértjük a világot, s benne embertársainkat.
A szerzőpáros e könyve az ősi teremtésmítoszoktól vagyis világképektől a föld európai „trónfosztásáig", azaz a geocentrikus világkép elvetéséig vezet végig az időn, bemutatva számos európai és Európán kívüli kiemelkedő gondolkodót és gondolati iskolát. S egyebek mellett arra is rácsodálkozhatunk, hogy helytől és időtől függetlenül mennyire egy srófra jár a világ, legalábbis ami a hatalomgyakorlás ideológiai megalapozását illeti. A feltehetően az i. e. VIII.–III. sz. között keletkezett kínai filozófiai értekezés, a Hung-fan kiemeli, hogy az uralkodó árasztja alattvalóira az „öt boldogságot", egy-egy dinasztia bukása összefüggésben van a természet megbolydulásával, az új uralkodó hatalomra jutása pedig a természet rendjének helyreállásával esik egybe. A politikai marketing szép példája ez, még akkor is, ha további két és félezer év kellett ahhoz, hogy ez a fogalom a köztudatban így nevesítve megjelenjék. Az érdekes felvetések sorában továbbá elgondolkodhatunk azon is, mennyire hordja magán a mítosz jegyeit a legkorszerűbb tudomány jegyében született elmélet, a nagy bumm.
Az áttekintést segíti száz gondolkodó kozmológiai rendszerének összegezése – jóllehet egyenként csupán néhány sorban –, a megértést pedig ötven, világképek leírásához kapcsolódó kifejezés magyarázata. Külön kiemelést érdemelnek a könyv igen szép illusztrációi.
Osman Péter
