A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő hitel- és lízingválasztó programot indított el honlapján. Az első lépcsőben mintegy 50 pénzügyi vállalkozás 400 konstrukciója vált elérhetővé és összehasonlíthatóvá az ingatlanlízing, fogyasztási és jelzáloghitel, a megtakarítás fedezete mellett nyújtott kölcsön és a hitelkártyatermékek esetében. Rövidesen sor kerül a pénzügyi vállalkozások gépjármű- és számlahiteleinek közzétételére is, 2010 júliusában pedig a hitelintézetek (köztük a kereskedelmi bankok) több tízezer lakossági hitel- és lízingkonstrukciója is megismerhető lesz a rendszerben.
A PSZÁF szerint az ügyfelek pontosabb tájékoztatását szolgálja, hogy az új internetes termékválasztó programba miniszteri rendeletek előírása alapján kötelező adatokat szolgáltatniuk az érintett pénzügyi intézményeknek - szemben az eddigi, önkéntes információközléssel. Ha a pénzügyi intézmények által közölt kondíciók esetleg jogszabályba ütköznek - például az adott hiteltípus előtörlesztési díjának mértéke meghaladja a 2010 márciusától törvényben előírt maximumot - az adatszolgáltatás alapján a felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálatot is indíthat.
