A Generali-Providencia (GP) és a Groupama Garancia (GG) Biztosító is növelni tudta 2009-ben piaci részesedését - derült ki a társaságok gyorsjelentéséből. Ehhez egyébként mindkét biztosítónál az vezetett, hogy díjbevételük a piaci átlagnál kevésbé csökkent. Miközben ugyanis a szektor tavaly mintegy hat százalékkal zsugorodott, a Generali 4,8 százalékos csökkenéssel úszta meg az évet. Az újonnan létrejött Groupama Garancia Biztosítónak ugyanakkor sikerült lényegileg megőriznie díjbevételét, hiszen az mindössze két százalékkal esett vissza. Itt különösen az élet ág jeleskedett. Az élet üzletág díjbevétele - a hagyományos csatornák és a bankbiztosítási üzletág közös teljesítménye révén - a válság ellenére egy százalékkal tudott bővülni. Az egyszeri díjas életbiztosítások kiemelkedően jó teljesítménye pedig egyenesen hétszázalékos növekedést tett lehetővé, amelyet a társaság - az OTP Bank mint stratégiai partner együttműködésével - egy olyan biztosítási piacon ért el, ahol az e termékekből származó díjbevétel 24 százalékkal zuhant. Ezen a téren a Generali is jelentős sikert mutathat fel. Az új életbiztosítási szerződések trendszerű, egyre csökkenő száma mellett a Generali 5,325 milliárd forintos állománydíjjal maga mögé utasította az ágazat legnagyobb piaci szereplőjét, 2009-ben az első helyet szerezte meg.
A Generali a baleset- és az egészségbiztosítások területén is tovább növelte piaci részesedését. A baleset-biztosítások területén 0,6 százalékos növekedéssel, 2,971 milliárd forint díjelőírást ért el a társaság. Az egészségbiztosításoknál a díjelőírás 27,2 százalékos növekedés mellett 3,264 milliárd forintra emelkedett. A vagyonbiztosításokon belül a legjelentősebb lakossági szolgáltatás, az otthonbiztosítások területén is sikerült jelentős eredményeket felmutatniuk. A társaság 22 százalékos piaci részesedés mellett 2009 végére 547 ezer lakásbiztosítási szerződést kezelt. A lakossági vagyonbiztosítások területén a Generali-Providencia 1,1 milliárd forintos díjnövekedéssel és 20,6 milliárd forint állománydíjjal zárta a 2009-es évet.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy a Groupamának különleges év volt 2009. Áprilisban egyesült a Groupama két magyarországi leányvállalata, a Groupama Biztosító és az OTP Garancia Biztosító. A pénzügyi, majd a gazdasági válság megtörte - úgy az élet-, mint a nem életbiztosítások terén - a biztosítási piac dinamikus fejlődését, a Groupama Garancia Biztosító ezekben a rendkívüli időkben állt helyt, vitte véghez sikeresen integrációs tervét és erősítette meg piaci pozícióját - hangsúlyozta Yann Ménétrier vezérigazgató.
