Teljes körű pénzforgalmi szolgáltatást 2009. november 1-jétől az uniós területén nem csak a hitelintézetek nyújthatnak. Európa-szerte viszont kevés szó esett arról, hogy létrejöttek volna az új pénzforgalmi intézmények. Márciustól azonban Olaszországban már léptek: két nagy, hazánkban is jelen lévő hiper- és szupermarketláncnál lehet alapszámlát nyitni. Legfeljebb egyéves futamidővel, csekélyebb összegre a szupermarket is nyújthat kölcsönt. A gyakorlatban emellett az áruházak mellett szól, hogy ha valaki ott vásárol, ahol számlát nyit, még kedvezményt is kap. Persze a szabályozás szerint megfelelő (nem is túl magas) tőkekövetelményeket teljesítő bármely vállalkozás vezethet számlát. Ehhez kapcsolható fizetési kártya és korlátozott módon még hitel is. A szupermarketek mellett a lehetőség iránt nyilvánvalóan a telefon- és más szolgáltatói társaságok is érdeklődhetnek. Sárközy Júliának (Róma) a Magyar Rádióban elhangzott tudósítása szerint az olasz Telecom is tervezi az sms-ben fizetés lehetőségének bevezetését.
