Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Borza Gábor,
az ING ügyvezető igazgatója
A jogszabályt meg kellett már hozni. Az átalakulást nehezítheti, hogy a tag-ügyfél-tulajdonos hármas funkció nem kezelhető jól. Érthető, hogy bizonyos okokból akadnak, akik nem tartják elfogadhatónak a kötelező átalakulást, de az is elég furcsa, ha milliárdos vagyonú kasszák szövetkezeti formában működnek. A szabályozás részleteinek kidolgozásához azonban érzékelhetően nem állt rendelkezésre elegendő idő. Amennyiben a törvényt a jelenlegi formájában fogadják el, biztosan sort kell majd keríteni módosítására. Az előírt vagyonkezelési díjplafon ugyanis még a szavatolótőke tartásának költségét sem fedezi. Gondot jelent az is, hogy az eszköz-forrás értékelésénél kevertek két eljárási módot. A járadékos szakaszban az eszköz oldalon a napi nettóeszközérték-, míg a tartalékoknál a hagyományos (matematikai tartalék elvű) számítás érvényes. Utóbbi szisztéma következetes alkalmazása kedvezőbb lenne, hiszen ebben az esetben például alacsonyabb a garancia ára.
Ludvai Judit,
az Aegon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója
Nem tagadható, hogy a szabályozás nem igazán kedvez a kisebb pénztáraknak. A tőkekövetelmények is gondot jelenthetnek, az átalakulás azonban azoknak a kasszáknak biztosan nem éri meg, amelyek nem végeznek vagyonkezelést. A konszolidáció révén valóban feleződhet a piaci szereplők száma, de ez gazdaságosabb üzemméretet és jobb szolgáltatást hozhat. A kemény költségkorlátozás önmagában is eléri a közvetítői jutalékok mérséklődését. A válság oldódásával (amikor az üzletkötők ismét a biztosítások és hitelek értékesítésével foglalkoznak majd) az átlépések száma is visszatérhet a korábbi alacsonyabb szintre.
Szenes Zoltán,
a Honvéd Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója
A törvényjavaslat egyértelműen a magán-nyugdíjpénztári vagyon (több mint 2000 milliárd forint) privatizálását kezdeményezi. Ennek érdekében a meglévő problémákat (mint például a járadékszabályozás hiányát) úgy állítják be, mint ha azok a mostani szisztéma hibái lennének. Nem szólnak arról, hogy a jelenleg 19 magánnyugdíjpénztárból álló rendszerben kétféle típusú pénztár működik: piaci (banki, biztosítói) hátterű (11 pénztár) és munkáltatói alapú (8 pénztár). Utóbbiaknál működik a szövetkezeti alapú, önigazgatás jellegű demokrácia, nem áramlanak milliárdok az ügynöki tevékenységre, a reklámra és szponzorációs tevékenységre. A célul kitűzött működési mutatók a munkáltatói pénztárak többségénél már régen megvalósultak. A középtávon célul kitűzött eredményeket a Honvéd Pénztár évekkel ezelőtt elérte: a működési költség mértéke a befizetett tagdíj négy százaléka (nem 4,5), a vagyonkezelési költség pedig 0,1-0,15 százalék (nem pedig 0,4). A zárójelben szereplő értékeket a szaktárca a piaci pénztáraknál 2014-re szeretné elérni. Érthetetlen, hogy a törvénytervezet - az elmúlt másfél év pénzügyi válságának negatív tapasztalatai ellenére - miért hisz vakon a piaci "tulajdonosi, döntési és felelősségi viszonyokban", miért szünteti meg (mert gyakorlatilag ez lesz a következménye a törvénynek) a hatékonyabban működő, a pénztártagok financiális érdekeit jobban képviselő munkáltatói pénztárakat.
Pellei József,
a VIT (Villamos-ipari Társaságok) Nyugdíjpénztár ügyvezetője
Az azonos tevékenységet végző intézmények esetében ma is van példa a többféle intézménytípusban történő működtetésre: (például bank - szövetkezeti hitelintézet, biztosító - biztosító egyesület), így érthetetlen, hogy a magánnyugdíjnál miért csak a zrt.-ként működő nyugdíjbiztosító minősülhetne egyedüli üdvözítő intézménynek. Az elmúlt évek tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a munkáltatói hátterű pénztárak nemcsak olcsóbban működtek a nagy pénztáraknál, hanem a hozamokban is lekörözték a többséget. A megszűnő pénztárak tagjai által felhalmozott működési, likviditási tartalékok jövőbeni helyzete rendezetlen, ingyen kapja az új tulajdonos. A tagok tulajdonosi jogosítványa ellenszolgáltatás nélkül elvész, ami alkotmányossági kérdés is lehet.
