Miközben hároméves csúcsra emelkedett nyáron a céges betétek kamatszintje (Napi, 2008. augusztus 21.), a második negyedévben a vállalati betétállomány öt százaléka "elillant". Ennek nagyobb hányada viszont nem lekötött betét, hanem a napi likviditást szolgáló, folyószámlán vagy látra szóló betétként elhelyezett összeg volt. Walter György, a Commerzbank vezérigazgatója szerint a társaságok tipikusan nem rendelkeznek hosszú távon pénzfelesleggel. Betéteik a napi likviditás biztosítását szolgálják vagy konkrét, tervezett gazdasági eseményekhez köthetőek (beruházások, osztalék). Leginkább éven belüli betétekről van szó, melyek összegükben változóak. A vezérigazgató szerint a vállalati betétgyűjtés piacán nagy a verseny a bankok között. Annak ellenére, hogy a cégek nagy része nem célzottan a betétek miatt választ bankot, fontos számukra a személyes kapcsolat. A Commerz nemrég készített ügyfél-elégedettségi felmérést, amelyből kiderült, hogy ügyfeleik versenyképesnek tartják betéti kondícióikat és elégedettek a bank termékeivel. Walter azt gondolja, hogy a bankpiacon a forráshiány következtében a verseny továbbra is erős lesz és valószínűleg továbbra is lehet hallani betéti akciókról, kreatív betéti termékekről. A Commerz most is kínál betéti akciókat ügyfeleinek. Mostani és jövőbeni akcióik is - tudtuk meg - a két hónapon túli betétek gyűjtésére fokuszálnak, mely futamidőkre történő lekötés által az ügyfél az általános kondícióknál jóval magasabb hozamot érhet el tőkegarantált konstrukciók keretében. Az akciókon felül az ősz folyamán több, igényre szabott betéti termék bevezetését tervezik.
A Raiffeisen Bank vállalati üzletágvezető-helyettese, Nemes Imre is úgy látja, hogy a nagyvállalatok szabad pénzeszközeiket elsősorban rövid lejáratú bankbetétekben tartják. Az utóbbi időben viszont az úgynevezett strukturált betéti termékeik is egyre népszerűbbé váltak a nagyvállalati ügyfélkörben is. A befektetési jegyek iránti érdeklődés Nemes szerint a nagyvállalati ügyfélkörben nem jellemző és ebben nem is lehet érdemi változásra számítani a közeljövőben sem. A CIB-nél úgy látják, hogy a kamatszint általános csökkenésével a cégek is felfedezhetik a befektetési alapokban rejlő kedvező befektetési lehetőségeket.
