Az egészségpénztárak többségének jól jött az adómentesen adható munkáltatói hozzájárulás mértékének idei emelése. A partnerek egy része növelte a dolgozóknak ilyen címen adott összegeket, de ezzel új belépőket is sikerült szerezni. Ez pedig - hangsúlyozták az Aranykor Egészségpénztárnál (Ep.) - hozzájárul a munkavállalók öngondoskodási szemléletének formálásához, ahol ugyanis a foglalkoztató a pénztári befizetéseket is elérhetővé teszi a cafeteria-rendszerében, ott a munkavállalók szívesen választják ezeket az elemeket. Sok munkáltató a K&H Medicina tapasztalatai szerint az új szabályokat az idei cafeteria-rendszerük kialakításánál is figyelembe vette, 2008. január elejétől pedig több mint 200 új munkáltató szerződött a pénztárral. Hasonló tapasztalatokról tájékoztatták lapunkat a Dimenzió Ep.-nél, ahol a 160 új munkáltatói szerződés közel ezer tagot hozott. A Patikapénztár mintegy kilencezer fővel növekedett az idén, ráadásul úgy tűnik, ennél a kasszánál voltak a "legéberebbek" a partnerek. 2008-ban összesen 180 munkáltató emelte magasabbra a munkáltatói hozzájárulás összegét, bár így is csak a tagok 5,3 százaléka részesül 13,1 ezer forintnál magasabb munkáltatói hozzájárulásban. Tudni kell - hívta fel a figyelmet Lukács Marianna, a pénztár vezetője -, hogy a munkáltatók zöménél cafeteria van, így a munkavállaló önállóan dönt, hova kéri a pénzt.
Az eddigi visszajelzések alapján - mondta el az OTP Ep. vezetője, Studniczky Ferenc - az új adószabályok hozadéka pozitív lesz: a munkáltatók előszeretettel adnak béremelést juttatás formájában, hiszen így adómentesen növelhetik dolgozóik bérét. A kedvező hatásokat egyelőre nem érzékelik viszont az MKB Ep.-nél. A 13,1 ezerről 20,7 ezer forintra emelt adókedvezményes befizetési lehetőséget - tájékoztatott Lehoczky László az MKB Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke - nem használják ki a vállalatok, a havi átlagos munkáltatói befizetési összegek stagnálnak, nem érik el a havi ötezer forintot, év közben pedig nem lehet számítani a hozzájárulások személyenkénti megemelésére. Az MKB ep egyébként az idén 12 ezer fővel növekedett. A befizetések - tudtuk meg Lehoczkytól - a várt magas növekedést is meghaladták, a dinamika időarányosan 32 százalékos volt. Különösen kedvező - tette hozzá -, hogy mind az egyéni, mind a munkáltatói befizetések közel hasonló ütemben emelkedtek. Lehoczky szerint egyébként az egyéni belépők és a munkáltatók körében - már a belépés előtti időszakban is - egyre nagyobb pénztári ismereteket és magas minőségi követelményeket tapasztalnak. Az igényesség szerinte különösen a tagokkal való kapcsolattartásra irányul, az ügyfélszolgálat gyors és szakszerű munkájára, részletes információnyújtásra. Általánossá vált a versenyeztetés, a válogatás a pénztárak között. A működési paraméterek, elsődlegesen a költségek és a gyors ügyintézés a meghatározó egy pénztár melletti döntésben. Az Aranykornál úgy látják, hogy a pénzügyi szektor egyéb területeihez hasonlóan az egészségpénztáraknál is élénk a verseny. A K&H Medicinánál azt gondolják, hogy az egyre intenzívebb versengés miatt van a pénztáraknak szüksége hatásosabb marketingre, folyamatos fejlesztésekre.
A Dimenzió január elsejével egyesült az Erste Harmónia Ep.-vel, a kibővült Dimenzió taglétszáma 34,8 ezer fő, ami a tervezettet 1,5 százalékkal haladja meg, a díjbevétel viszont 32 százalékkal lett magasabb. Az egyesülés - mondták el a kasszánál - hatékonyabb, gazdaságosabb működést biztosít. Az átalakított tagdíjszerkezet és szolgáltatási struktúra sokkal inkább igazodik az egészségpénztári piac igényeihez. Lehetővé vált az alacsonyabb működési költség bevezetése.
Lukács Marianna a többi megszólalótól eltérően látja a helyzetet: a piac szerinte még messze nem telített, ezért mérsékelt a verseny a kasszák között. Azt viszont - tette hozzá - érzékelik az elmúlt hónapokban, hogy az egészségpénztárak közötti választás szempontjai közül lekerült az első helyről a működési költség, a Patikához átlépő vállalatok alacsonyabb működési költségű egészségpénztárról váltottak a patikakártya kényelmét választva (kártyás fizetés a készpénzfizetési számlák dupla finanszírozása helyett).
