A bankok az új ügyfelek megszerzéséért folytatott gyilkos harc mellett egyre jobban odafigyelnek arra is, hogy régebbi partnerüket minél szorosabban magukhoz kössék (Napi Pénzügyeink, 2008. február 28.). Ez szinte minden banknál tetten érhető, az azonban, hogy milyen termékeket vetnek az ügy érdekében be, már jelentősen eltérő lehet. A régebbi ügyfeleket az elsők között "díjazó" Budapest Bank (BB) már évekkel ezelőtt Hűség elnevezéssel dobott piacra folyószámlacsomagot. Ennél a számlavezetési díj a standard megoldás felébe kerül, miközben a szokásos szolgáltatások mellett díjtalanul tartozik hozzá egy elektronikus környezetben használható plasztik, a mobilbank plussz és havi két készpénzfelvétel saját vagy idegen hazai bankjegykiadó automatából (atm). Hűség folyószámlacsomagot igényelhetnek a Budapest Bank azon ügyfelei, akik lakossági forintbankszámlájukat legalább hat hónapja a banknál vezetik, és a csomag igénylésétől kezdődően legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegű havi rendszeres jövedelmüket a bankszámlára utaltatják. Amennyiben bármely naptári hónap végéig nem érkezik a bankszámlára a rendszeres jövedelem, a bank az adott hónapra 250 forint szerződésszegési díjat számíthat fel, mellyel a szerződésszegés hónapját követő 3 hónapon belül terheli meg a bankszámlát.
A K&H Bank inkább a megtakarításokra koncentrál (azoknál általános a bankok közötti pénzmozgatás). Ezért hozták létre 2007 februárjában az úgynevezett köszönet betétprogramjukat. Ez egy egyszerű betétlekötési forma, amely évente két alkalommal kiemelkedő kamatot kínál. A kombinált megoldásoknál (befektetési alap és megtakarítási életbiztosítás megléte) további extra kamat érhető el. A hitelintézetnél arról tájékoztatták lapunkat, hogy az állományokon is észrevehető a köszönet betét megtartó hatása. A banknál - hangsúlyozták - nem szükséges többéves hűségnyilatkozat, már öt hónap után "jutalmazzák" ügyfeleiket. A CIB Bank is kiemelten kezeli a befektetéseket. A Hűség Betétet elsősorban a bank mellett hosszabb ideje kitartó ügyfeleknek kínálják. A 3 hónapra 9 százalékos, 6 hónapra 8 százalékos betéti kamat feltételeit - hangsúlyozták a pénzintézetnél - a folyószámlájukat a CIB-nél vezető ügyfelek könnyűszerrel teljesítik, hiszen amennyiben a jövedelmük a bankhoz érkezik, és közüzemi számláik közül kettőt rendszeresen a bankon keresztül egyenlítenek ki, semmilyen további feltételt nem kell teljesíteniük, leköthetik betétjüket az akcióban.
A CIB azonban már több terméket is kínál a lojalitást erősítendő. Ügyfeleik aktív számlahasználatát hiteloldalon is kedvezményekkel honorálják. Ugyanezt széleskörűen megteszi az OTP Bank is. Személyi kölcsön esetén alacsonyabb kamatot és hitelkeret-beállítási jutalékot biztosítanak azoknak az ügyfeleiknek, akik rendelkeznek a banknál lakossági folyószámlával, és erre legalább 6 hónapja rendszeres, a mindenkori nettó minimálbért elérő jövedelmük érkezik. A lakás- és jelzálog típusú hitelek fél évig kezelési költség megfizetése nélkül vehetők igénybe a legnagyobb magyar banknál, ha az ügyfél vállalja az előbbi feltételeket. A lojalitási megoldások legmagasabb foka azonban nyilvánvalóan az, amikor szinte minden terméknél előnyben részesíti azokat az ügyfeleket, akik már valamilyen ügyfélkapcsolattal rendelkeznek a teljes csoporton belül (vagy akár ahhoz megállapodással kapcsolódó társasággal). Például az Allianz Bank kamatkedvezményt nyújt jelzáloghitel és személyi kölcsön esetében az Allianzcal cascóra és kötelező biztosításra szerződött ügyfeleknek. Kifejlesztették az Allianz Autós Kártyát, illetve egyedi hitelkonstrukciót kínálnak az életbiztosítással vagy önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezőknek. Pénztárait bevonja a kedvezményezetti körbe az MKB Bank is.
