A Reuters szervezésében rendezett New York-i konferencián a felszólalók igencsak sötét képet festettek a lakásszektorról. Az egyik legnevesebb felszólaló szerint a következő néhány évben tíz-tizenötmillió tulajdonos is a negatív tőke csapdájába kerülhet: a lakása kevesebbet fog érni, mint a rajta levő hitel. A lakásárak még legalább 10 százalékkal csökkennek az idén, de ez csak a kezdet. A krízis már most is elérte az eddig kevésbé kockázatosnak tartott hitelek piacát, a hitelpiaci veszteségek akár egy-két ezer milliárd dollárra is rúghatnak. Az egyesült államokbeli lakásépítők országos szövetsége 75 ezer tagjának a fele pénzügyi nehézségekkel fog szembenézni három éven belül - hangzott el.
II. oldal
