A pénzügyi felügyelet rendelkezésünkre álló adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tavaly már az első három negyedévben 27 százalékkal többet fordítottak tagszerzésre, mint 2006 egészében. A dinamika pedig éves szinten már az ötven százalékhoz közelített, miközben az önkéntes ágon alig haladta meg az öt százalékot a növekedés. A szakemberek szinte egybehangzó véleménye, hogy beszűkülő piac esetén mindig törvényszerű az ügynöki munka fokozódása. Várnagy Anikó, az OTP önkéntes nyugdíjpénztárának (önyp) ügyvezető igazgatója szerint ez elsősorban a biztosítói hátterű pénztárakra jellemző, amelyek egyébként is rendelkeznek nagyobb létszámú ügynöki gárdával. Ők inkább a tagokat keresik fel. Az OTP pénztár kilenc főt alkalmaz erre a feladatra, akik főként a kiemelt munkáltatók (száz tagnál többet foglalkoztatott cégek) körében tevékenykednek. Várnagy az gondolja egyébként, hogy az egészségpénztári és a magán-nyugdíjpénztári piacra is általánosságban jellemző az üzletkötői tevékenyég alkalmazása. Szerepük elsősorban a munkáltatók elérésében kiemelt.
Az Aegon Magyarország ügynökeinek aktivitása és a szerzési jutalék mértéke évek óta nem változott - tájékoztatták lapunkat. Hozzátették: az természetes, hogy 10-15 év után a piacon megindul bizonyos mozgás, az ügyfelek keresik a jobb vagy több szolgáltatást nyújtó pénztárakat, de ezen a téren nem tapasztalnak drasztikus növekedést.Az Aranykor Nyugdíjpénztár ügyvezetője, Kulyassa Krisztina szerint a kilencvenes évek közepén, az önkéntes nyugdíjpénztárak indulásakor a munkáltatók és a pénztárak végezték a tagszervezést. A magánnyugdíjpénztárak piacra lépésekor terjedt el a pénztári értékesítésben az ügynöki tevékenység. A jutalékok széles spektrumban mozognak, a verseny éleződésével és a potenciális célpiac szűkülésével megfigyelhető folyamat - hangsúlyozta -, hogy a jutalék mértéke növekszik. Kulyassa szerint hasonló folyamat várható az egészségbiztosítási piacon is.
Várnagy szerint a választható portfólió bevezetése a korábbinál is jobban megkérdőjelezi a gyors váltások célszerűségét, a tagoknak ugyanis érdemes a hosszú távú biztos hozamokban gondolkodni. Nem tartja szerencsésnek, hogy egyes pénztárak üzletkötői, kihasználva a tagok tájékozatlanságát, más pénztáraktól "halásznak". Átlépés esetén - fejtette ki - a pénztárak felszámíthatják a kilépés valódi, számításokkal alátámasztott költségét, ami az előírások szerint nem lehet több négyezer forintnál. Akadnak olyan önkéntes kasszák, ahol még belépési díjat is számolnak, ami a kilépési díjjal együttesen elérheti az 5-6 ezer forintot. Amióta azonban napi eszközértékelés van, azóta nem esnek el hozamoktól az átlépők, mert gyakorlatilag az átlépés napjáig megkapják a hozamot.
