Az idén januárban is folytatódik az OTP Bank Téli Megtakarítási Programja, hiszen az a hitelintézet tájékoztatása szerint novemberi elindítása óta sikeresnek bizonyult az ügyfelek körében. A program egyik leginkább keresett terméke eddig a 2007. november 12-től december 29-éig forgalmazott HozamDuó IV. megtakarítási csomag volt, amely egy évi 12 százalékos kamatozású két hónapos lekötött betét és két újonnan indult tőkevédett alap kombinációja. A HozamDuó konstrukcióban elérhető alapokba 2007. december 27-éig mintegy 12 milliárd forintot, a konstrukció betéti részébe pedig 3,9 milliárd forintot helyeztek el az ügyfelek. Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a kamatadó-mentességet biztosító nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) is, különösen a középkorú, illetve a nyugdíj előtt álló befektetők körében. 2007. december 28-áig összesen 18,8 ezer számlát nyitottak az ügyfelek, az OTP Bank őrzi piacvezető pozícióját ezen a területen.
A Téli Megtakarítási Program keretében 2008 januárjában (a hónap végéig tartó időszakban) indítja a lakossági forintszámlákhoz kapcsolódó betétlekötési akció második szakaszát a legnagyobb hazai hitelintézet. Közben folytatják a kizárólag OTPdirekt internetes szolgáltatás igénybevételével indítható betétlekötési akciót is, amelynek keretében 3 hónapra, fix kamatozással lehet betétet elhelyezni. A "Net akciós lekötött betét" konstrukcióban minimálisan leköthető betétösszeg 200 ezer forint. Szintén 2008. január 31-éig tart az OTP Bank devizalekötési akciója. Az akcióban 3 hónapra, fix kamatozással, folyamatos lekötéssel lehet betétet elhelyezni.
