Lukács Marianna a konferenciát megnyitó előadásában összefoglalta az általuk most indított nemzeti összefogás legfontosabb céljait. Ezek: az egészség és egészségügy stratégiai iparágként való kezelése, értékének növelése, egyúttal az emberek egészségi állapotának javítása, a várható élettartam emelése. Egy ilyen összefogás - emelte ki - a döntéshozókat is segítheti és ösztönözheti. Lukács szerint rá kell ébreszteni Magyarországot, hogy a társadalmi változás motorja abban rejlik, ha az emberek felismerik: hatalmuk van a saját egészségük javítása felett, amelyhez a pénzt az egészségpénztári szféra bevételeinek zömét alkotó munkáltatók, a tudást pedig a Patikapénztár és az Új Pillér adja. Fontosnak tartja, hogy valaki álljon az ügy élére és indítson útjára olyan összefogást, amelynek során a rendszerváltáskor már megfogalmazott és azóta folyamatosan emlegetett célok meg is valósulnak. Lukács hisz a Patikapénztár szintetizáló erejében, mint ahogy erre a pénztár működésének elmúlt nyolc éve is bizonyíték. A Patikapénztár is - fejtette ki - a piacon már meglevő tudást szintetizált és alakított ki egy unikálisan működő rendszert. Nyolc éve már működtek nyugdíjpénztárak, a nyilvántartási rendszer alapjai készen álltak. A bankok már bevezették egyszerűbb kártyatermékeiket, az emberek számára már nem volt ismeretlen a kártyával történő fizetés. A gazdasági életben az is megszokott dolog volt, hogy egy vállalatot azoknak a szakmai befektetőknek a segítségével alapítanak, akik a rendszer hosszú távú, stabil működtetésében érdekeltek - az ő esetükben ez volt a gyógyszerészet.
Az önkéntes egészségpénztárakban lévő megtakarítás 2007-re elérte azt a szintet, ami megegyezik a pénztártagok egyéves költéseivel. Vagyis ha az emberek figyelmét rá lehet arra irányítani, hogy ezt az egyéves tartalékot vagy annak részét ne gyógyításra, gyógyszerre, hanem prevencióra, egészségmegőrzésre fordítsák, ez az egészségpénztári szférában az indulás óta a második mérföldkő lenne. Az előadásban elhangzott: többek között ezért emelte Az egészség nemzeti érték összefogást a Patikapénztár következő nyolc évének központi témájává. Ez a belátható, de távoli időhorizont - mondta el Lukács - lehetőséget ad arra, hogy türelmesen bevárják az elképzeléseikkel azonosuló csatlakozókat. Hozzátette: körünkben mindenki talál magának feladatot, az állam, az egészségügyi kormányzat, az egészségügyi ellátást nyújtó kórházak, rendelők, patikák, az egészségügyi dolgozók, az orvosok, a nővérek, a politikusok, a véleményformálók, a kutatók, az oktatók, az üzleti szféra, a civil szféra, az egészségügyi terméket gyártók és forgalmazók, a gyógyszeripar, az egészségügyi beszállítóipar és nem utolsósorban az egyének és családok. A szemléletváltás elvezethet ahhoz is, hogy 2020-ra az átlag magyar várható élettartama három évvel több legyen a jelenleginél. Az összefogásról évente tartanak majd beszámolót, az eredményekről először 2008. november 13-án adnak számot.
