BUX 139870.86 0,57 %
OTP 45880 0,79 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Adó: végre enyhítés is jött

2007. november 21. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egészségpénztárak az idén meglehetősen hányatott időszakot tudhatnak maguk mögött. Az önkéntes pénztárakra vonatkozó, június 1-jétől hatályos törvény eredetileg a sportolással összefüggő kiadásokat az úgynevezett életmódjavító kategóriába sorolta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pénztártagok erre a célra csak adófizetés terhe mellett adhatnak ki pénzt saját egészségpénztári számlájukról. Az idén benyújtott módosítás - ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a MÖESZ kérését Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter is felkarolta - alapján azután a sportszolgáltatás visszakerült a finanszírozható körbe. Ráadásul erre visszamenőleges hatállyal került sor (időközben ugyanis hatályba lépett már a szigorúbb szabály). Nem sokáig örülhettek azonban a kasszák, egy minisztériumi rendelet kimondta: a sporteszköz továbbra is elszámolható, de adózni kell utána, míg a sport visszakerült ugyan az adómentes kategóriába, de adómentesen évente összesen (tehát a tagokat és hozzátartozóikat is beleértve) csak a mindenkori minimálbér erejéig használható fel. Ez jelenleg évi 65,5 ezer forint, ami hónapokra lebontva nem sokkal több ötezer forintnál. Ez egyetlen főnek is kevés, nemhogy például egy négytagú családnak.
A következő évi adótörvényekben azonban már tényleg pozitív változásoknak örülhetnek az önkéntes egészségpénztárak és tagjaik. 2008. január 1-jétől ugyanis megemelkedik az önkéntes kölcsönös egészségpénztárakba (vagy önsegélyező pénztárakba) a magánszemély számára fizetett munkáltatói hozzájárulás azon összege, amelyet a jövedelem kiszámításakor nem kell figyelembe venni. Jövőre a minimálbér 20 százaléka helyett már a minimálbér 30 százalékának megfelelő (2008-ban 20,7 ezer forint) összeget lehet ilyen módon juttatni. (Az összeg több pénztár esetén sem lehet együttesen ennél magasabb.) Korábban az önkéntes nyugdíj- és egészségkasszáknál is a minimálbér volt a korlát, a kormányzati szigor azonban előbbit ötödölte, míg az utóbbit a felére szállította le. Ezen a képen szépít tehát valamit a mostani változtatás.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet