Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az egészségügy területén egyelőre még a jelenlegi helyzet sem igazán világos – derült ki a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége (MÖESZ) által szervezett konferencián. Az öngondoskodás és a magánforrások szerepe az egészségügyi reformban címen megtartott rendezvény először gyűjtött össze olyan előadókat, akik a területet az eddigiektől eltérő szempontok szerint értékelték. Nem véletlenül minősítette több szakértő is ezt az elmúlt évek egyik legtartalmasabb és leghasznosabb kezdeményezésének.
A Tárki kutatóintézet gyors, elektronikus úton végzett felmérését ismertette Vitrai József. A kutatási anyag a szakemberek körében térképezte fel az egészségügyi reform aktuális kérdéseivel kapcsolatos elvárásokat és véleményeket. Már ennél a legelső előadásnál felmerült, ami szinte az egész konferencián visszatérő gondolat volt: a legnagyobb probléma a pontos információk és a megfelelő informatikai rendszerek hiánya. A Central European Management Intelligence (CEMI), a régió vezető stratégiai szakmai intézménye az egészségügyet is a vállalatoknál alkalmazotthoz hasonló módszerrel tekintette át. A Vadas László által ismertetett főbb megállapítások szerint a foglalkoztatási struktúra átalakítása, a korengedményes és rokkantnyugdíjas réteg arányának jelentős csökkentése nélkül nem érhetünk el a jelenleginél lényegesen jobb eredményeket.
A BDO Forte adó- és pénzügyi tanácsadással foglalkozó társaság is – a CEMI-hez hasonlóan – „cégnek” tekintette a magyar egészségügyet. Az általuk felsorolt problémák: a járulékbevételek követhetetlensége, az átláthatatlan érdekviszonyok, a közfinanszírozás működési anomáliái, a törvényi szabályozási deficit, illetve az, hogy a magánfinanszírozásnak még a nagyságrendje sem ismert, magukért beszélnek.
Meglepő módon miközben az Egészségügyi Informatikai Intézet nevében előadó Jávor András tűrhetetlennek nevezte, hogy a kormány elképzeléseit tartalmazó úgynevezett zöld könyvben 2006–2009 között a GDP-hez viszonyítva 0,9 százalékponttal akarják lefaragni a kiadásokat, Vadas László a társaság tanulmánya alapján bizonyította: számos tételnél Magyarország meghaladja a fejlett nyugat-európai országok átlagát is.
Kiderült tehát: még a szakemberek is ellentmondásosan ítélik meg, hogy sok pénz megy az egészségügyre, vagy éppen fordítva: nagyon kevés. A magyar gyógyszerfogyasztás – ismertette a CEMI előadója – öt év alatt megkétszereződött. Az egy főre jutó felhasználás vásárlóerő-paritáson mérve már az előző évben meghaladta az OECD-átlagot. Az emelkedő árak, a drágább szerek irányában elmozduló összetétel és a hatóanyagok alapján számított nagyobb mennyiség egyaránt okolható a gyógyszerkassza folyamatos és gyors növekedéséért. A gyógyszerkassza kiadásainak 20 százalékos csökkentése mintegy 60 milliárd forintos, a GDP 0,3 százalékának megfelelő megtakarítást jelentene. Jávor szerint az elektronikus rendelés 5–10 százalékos megtakarítást hozhatna, de sokat jelentene az is, ha a Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem támogatna olyan szereket, amelyek hatása egyszerűen nulla.
A konferencián – mint az már szinte megszokott – a legmarkánsabb kijelentések Bokros Lajostól, volt pénzügyminisztertől hangzottak el. A Közép-európai Egyetem (CEU) professzora megszüntetné a nyugdíjak járulékmentességét. Érvelése szerint ugyanis nem- csak az a probléma, hogy a 3,1 millió nyugdíjas sok ennek az országnak, még ennél is nagyobb gondot jelenthet, hogy az egészségügyi szolgáltatások legnagyobb igénylői nem fizetnek egészségbiztosítási járulékot. Érdekes módon az egészségügyi tárca államtitkára, Horváth Ágnes – szigorúan magánemberként – a nyugdíjaknál ennek megfelelően szintén elképzelhetőnek tartott valamiféle állami „bruttósítást”.
Az előadók és a vitában részt vevő szakértők néhány kérdésben határozottan egyetértettek: ilyen a „potyautasság” megszüntetése – itt nemcsak a biztosítási jogviszonnyal egyáltalán nem rendelkezőkre, hanem a minimálbérre bejelentettekre is gondoltak –, valamint hogy Magyarországon az egészségügyben megmaradt a szocializmusra jellemző hiánygazdálkodás. Több előadó szerint is a jelenlegi rendszer gyors átalakításának kényszere mellett másodlagos kérdés, hogy egy vagy több biztosító legyen. Bokros most is harcosan kiállt a több-biztosítós (a nyugdíjrendszerhez hasonlóan hárompilléres) modell mellett, de óvott attól, hogy e szisztémától elkülönülten, tisztán állami finanszírozással határozzák meg az alapszolgáltatásokat. Véleménye szerint a szlovákiai kudarc oka is ebben keresendő, hiszen így egyes intézmények csak az állami forrásból is megélhetnek.
Általános volt viszont az egyetértés a tekintetben, hogy az egészségügyben átláthatóbb viszonyokra és keményebb ellenőrzésre van szükség, jól dönteni pedig csak a valóban pontos adatok alapján lehet. Arról azonban, hogy ez miként érhető el a legcélszerűbben, szinte egyáltalán nem esett szó. Talán ez lehetne a MÖESZ által szervezett következő (vagy hogy ne tűnjünk betegesen optimistának, inkább az utáni) konferencia témája.
