Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A lakossági hiteleknek már majdnem negyede devizában van – derül ki a jegybank legutóbbi jelentéséből. A hitelállomány szeptemberi gyarapodása 92,5 százalékban devizából származott, a devizaroham enyhe megtörése (az előbbi arány „már” 80 százalék alá ment) a korábbi hónapokban tehát átmenetinek bizonyult. A jelenség alighanem érthetőbb akkor, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) másik, a kamatok alakulásával kapcsolatos jelentését is nézzük. Ebből ugyanis kiderül, hogy miközben januártól szeptemberig a havi átlagos alapkamat 325 bázispontnyit esett, a forinthitelek átlagos kamatlába nem egészen 90 bázisponttal morzsolódott le. A lakáscélú hiteleknél ugyan 2,5 százalékpont volt ugyanekkor a kamaterózió, de míg a svájcifrank (CHF)-alapú lakáshitelek átlagkamata 3,16 százalékra rúgott, a forintkölcsönöknél ez az érték 9,45 százalékot tett ki. A helyzet még inkább a CHF javára dől el a hitel minden terhét kifejező mutatószám, a THM alapján, itt ugyanis a forint már 6,7 százalékpontos hátrányban van.
Érdekes módon azonban a deviza nem csak a kölcsönöknél, hanem valamennyire már a betéteknél is népszerűbbé vált. Szeptemberben ugyanis, miközben a lekötött banki betétállomány az előző hónaphoz képest mintegy 40 milliárd forinttal olvadt (megjegyezzük, hogy a hiteleknél tulajdonképpen kizárólag a devizának köszönhetően majdnem 98 milliárd forint volt a növekedés), a lekötött devizabetétek 15,2 milliárd forinttal híztak. Az összes hitel és a lekötött betétek közötti kamatkülönbözet a januári 10,6 százalékpontról közel 12,8-ra emelkedett.
A devizahitelezés óriási térnyerése miatt persze egyre kevesebb értelme van marzsot kizárólag forintrelációban számolni. A más szempontú megközelítés azonban cseppet sem könnyű.
Az euróbetétek és euróhitelek kamatkülönbözete (a svájci franknál ilyen összehasonlításra nincs módunk) első pillantásra mindenesetre határozottan kedvezőnek tűnik. Az éven belül lekötött betét és a fogyasztási hitel kamatkülönbözete ugyanis a januári 6,75 százalékpontról szeptemberre 4,15-re esett. Ugyanezzel a metódussal a lakáshiteleknél a marzs a vállalati üzletágban alkalmazott alacsony szintet éri el. Mielőtt viszont könnyekig meghatódnánk a bankok visszafogottságán, nem árt egyéb tényezőkre is figyelni.
Úgy véljük ugyanis, egészen más a helyzet akkor, ha az alkalmazott árfolyamokkal is kalkulálunk. A betéteknél a bankok szinte kizárólag (legalábbis az alacsonyabb összegek esetén) valutaárfolyamot alkalmaznak. Öt bank ajánlata alapján kiszámoltuk, milyen átlagos vételi és eladási ajánlattal találkozhatnak a betételhelyezők. E szerint: ha valaki egymillió forintot euróra vált, hogy ezt például lekösse, de abban a pillanatban meggondolja magát, és mégis a forintot kéri, akkor pénzéből már majdnem hatvanezer forint (több mint 5,8 százaléknyi) hiányzik. Hiába gondolja valaki azt, hogy ilyen ostoba ember nincs, ezért butaság így számolni, a kalkuláció akkor is érvényes, ha a pénz hosszabban pihen a bankban, csak éppen az árfolyamok időközben bekövetkező mozgása miatt nem ennyire érzékelhető. Az eurónál például számításaink szerint a vételi és eladási árfolyam közötti (a bankot váltási munkájáért jogosan megillető) különbözet átlagosan közel 15 forint. Minden egyes euróból ennyit kap a bank, más oldalról: ennyivel olvad (persze csak az eurócsatlakozásig) a devizában takarékoskodó vagyona.
Hitelek esetén valamivel jobb a helyzet, már csak azért is, mert a pénzintézetek többsége ekkor devizaárfolyamot alkalmaz. A vételi és az eladási árfolyammal azonban persze itt is „adózni” kell. A mostanában annyira kedvelt svájci franknál frankonként körülbelül egyforintnyi ez a teher. A devizaalapú kölcsöneiket lelkesen ajánlgató bankok egy részénél ráadásul egyszerűen nem lehet a neten rálelni arra, hogy milyen árfolyamot alkalmaznak hitelfelvétel és -törlesztés esetén. Azt persze tudjuk, hogy az egyik vételi, míg a másik eladási, de a konkrét érték rejtve marad – a bankok pedig szabadon állapítják meg a náluk érvényes árfolyamot.
