Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Számításaink szerint a nyugdíjpénztári tagok pénze több mint tízmilliárd forinttal értékelődött le a félévi adatokhoz képest a jelenlegi kedvezőtlen pénz- és tőkepiaci folyamatok következtében. Persze ez csak szigorúan elméleti érték, sőt kifejezetten arra jó, hogy bemutassuk: a hosszú távú befektetések esetén mennyire félrevezető lehet egy-egy időszaki hozamszámítás. És nemcsak azért, mert az ilyen kalkulációknál óhatatlanul egyszerűsítéseket kell alkalmazni (a részvényportfólió változásához a BUX, a kötvényekéhez pedig a MAX index alakulását vettük figyelembe, míg a befektetési jegyek esetében a legnagyobb vagyonnal rendelkező pénzpiaci alap nettó eszközértékének változását követtük), ami az egyes pénztárakra biztosan nem igaz. A metódus a szektor egészének vonatkozásában is téves eredményeket hoz.
Bármilyen látványos volt ugyanis a közelmúlt tőzsdei zuhanása, a befektetők átértékelődési vesztesége nem a részvényeken, hanem az állampapírokon képződött. A BUX értéke, de a blue chipek (a kasszák pedig szinte csak ilyeneket vásárolnak) árfolyama is magasabban volt a pénteki záráskor, mint június 30-án. A MAX (amely az egy évnél hosszabb hátralevő futamidejű, fix kamatozású állampapírokat tartalmazza) index azonban ugyanebben az időszakban közel kétszázalékos veszteséget mutatott. A nyugdíjpénztári portfólió értékelésekor viszont becsapós az ilyen indexek használata. Ez igaz a tőzsdénél is, de különösen az állampapíroknál. A kötvénypiaci mozgást követő mutatók (mint a MAX vagy a rövidebb papírok mozgását tükröző RMAX) is az árfolyamok változását tükrözik, de a helyzet itt kicsit bonyolultabb. Amennyiben az állampapírhozamok emelkednek, az árfolyam esik. Ezért lehet az így számított hozam negatív. Nem ez a helyzet azonban akkor – és ez a jellemző a kasszákra –, ha az állampapírok lejáratig a portfólióban maradnak. Ebben az esetben ugyanis a befektetőknek természetesen jár az a hozam, ami a vásárláskor érvényben volt. Az igazi veszélyt a tagok számára az infláció megugrása jelenti. Ez ugyanis a befektetések többségénél alaposan megnyirbálhatja a reálhozamot. Ez ellen bizonyos fokú védettséget a kezelt pénztömeg nagyságának emelkedése jelenthet. Minél nagyobb vagyonok összpontosulnak ugyanis egy kézben, annál diverzifikáltabb lehet a befektetés.
Ezen a téren azonban jelenleg még nem jeleskednek a belföldi kasszák. A pénzügyi felügyelet legutóbbi jelentésében megállapítja: míg akad olyan OECD-ország, ahol a nyugdíjpénztári részvényhányad az 50 százalékot is meghaladja, nálunk jóval tíz százalék alatt van ez az érték. Annak ellenére, hogy az idén július 1-jétől még a magán-nyugdíjpénztári befektetéseknél érvényes 50 százalékos korlátozás is megszűnt (az önkéntes ágon ilyen nem is volt). Az külön furcsállható, hogy az idén a kasszák még a korábbinál is kockázatkerülőbbé váltak. Érdekes tendencia viszont, hogy a különböző pénztárak vagyonuk egyre növekvő részét bízzák befektetési alapkezelőkre. (Megjegyezzük, ez a jelenség könnyen oda vezethet, hogy az állampapírokat sem minden esetben tartják meg majd a kasszák lejáratig.) A magánnyugdíjpénztárak vagyonának 2003 elején még mindössze 48 százalékát gondozták vagyonkezelők, az idei első félév végén ez az arány már 77 százalékot tett ki. Az önkéntes pénztárak esetében nem következett be ennyire markáns változás, az arány itt 44 százalékról 54-re emelkedett.
