Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Magyar Bankszövetség legutóbbi sajtótájékoztatóján kifogásolták, hogy lakossági marzsként a sajtóban rendszeresen a fogyasztási hitelkamatok és az éven belüli betétkamatok különbözetének – a jegybank szöveges havi jelentéseiben is szereplő – értékét ismertetik. Véleményük szerint ugyanis a fogyasztási hitelek olyan kis súllyal szerepelnek a teljes hitelállományon belül, hogy ez csak félrevezető lehet. Hozzátesszük: a fogyasztási kölcsönök az idén januárban a teljes lakossági hitelállomány több mint 25 százalékát tették ki.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2003 óta közzétett adatai egyébként valóban lehetővé teszik a háztartásoknál alkalmazott banki marzs részletesebb vizsgálatát is (korábban a lejárat szerinti bontás nem volt ennyire részletes).
Nos, nézzük: az éven túli futamidejű marzsnál (éven túl átárazódó fogyasztási és lakáshitelek, valamint az éven túl lekötött betétek új szerződések értékével súlyozott kamatának különbözete) a jelentős volatilitás miatt első ránézésre is látszik a pénzpiaci folyamatoktól független mozgás. Kifejezetten meglepőnek találtuk azonban, hogy számításaink az éven belüli marzs és a jegybanki alapkamat átlagos havi értéke között rendkívül szoros (a teljes megfelelés 100 százalékához képest több mint 91 százaléknyi) negatív korrelációt mutattak ki. Ez azt jelenti, hogy minél alacsonyabb a kamatszint, a bankok annál magasabb profitra tesznek ezen a területen szert.
Ennek ellentmond, hogy a Bankszövetségnél úgy látják, a háztartási betéti kamatok azonnal igazodnak az alapkamat változásához, a hitelkamatok pedig ezt némi késéssel ugyan, de szintén követik. Érdemes tehát az elemzést a marzs mellett az átlagos kamatszintekre is kiterjeszteni. Az eredmény itt talán még az előbbinél is meglepőbb. Míg ugyanis az éven belüli és az éven túli betétek kamatszintje szorosan együttmozog az alapkamattal, ez a kapcsolat az éven túli kölcsönöknél szinte teljesen (25,7 százalékos korreláció) megszűnik. Ez még akkor is így van, ha az alapkamat helyett a számításhoz elméletben sokkal jobban megfelelő 12 havi BUBOR havi átlagértékét használjuk (korreláció: 26,5 százalék). A kapcsolat (mindössze 8 százalék, az is mínuszban) éppen a sokat emlegetett lakáshitelek esetében a leggyengébb. A képet tovább árnyalja, hogy ugyanakkor az éven belüli kölcsönök és az alapkamat közötti kapcsolat elég szoros (73,5 százalék).
Mindebből nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a bankok a hozzájuk hosszabb időre kényszerűen kötődőket használják ki leginkább. Az ügyfelek bankokkal szembeni ellenérzését pedig véleményünk szerint sokkal inkább ez okozza, mint a szektor utóbbi években mutatott ragyogó jövedelmezősége (persze a két dolog nyilvánvalóan nem független).
A szoros korreláció ugyanis önmagában még nem jelenti azt, hogy az alapkamathoz képest ne lenne különbözet (a betétnél diszkont, a hitelnél pedig felár). A bankok tehát akkor is szert tudnak tenni jelentősebb haszonra, ha követik a pénzpiaci folyamatokat. Akkor azonban talán nem éreznék annyira becsapottnak magukat az ügyfelek.
