Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A fedezeti ügyleteknél a bankok azt hangsúlyozzák, hogy külön díjat nem számítanak fel. Éppen erről a szektorról senki sem gondolhatja azonban, hogy szívjóságból cselekedne. A jutalékot tehát az árfolyamban érvényesítik. Egy lehetséges szisztéma, hogy a nyolcszázalékos tőkemegfelelési mutató és 12,5 százalékos hozemelvárás épül az árba. Ötvenszeres tőkeáttétel és 250 forintos euróárfolyam esetén így a marzs (200 bázispont) elérheti az 5 forintot is.
Persze sokszor nem ilyen szofisztikált számítással, hanem eleve bázispontokban kifejezett felárral kötik meg az üzletet. A legrosszabb esetben pedig sajátos vételi és eladási árfolyammal tesznek szert haszonra, amelyek közül az ügylet megkötésekor csak az egyiket ismerheti meg az ügyfél. Ahol előre rögzített a „felár”, ott az általában tíztől száz bázispontig terjed, de nem ritka a 200 bázispontot elérő ajánlat sem. Az ügyfeleknek azonban egyszerűbb tranzakcióknál (például forint és euró kapcsolat esetében) már a 30–40 bázispontot meghaladó szint esetén is érdemes más bankokban is szerencsét próbálni. Hallottunk olyan esetről, amikor csak a tájékozódás puszta ténye elérte, hogy az eredeti felár a harmadára csökkenjen.
Persze az ilyen esetek aligha öregbítik egy bank hírnevét. Az egyik treasurys szakember ezzel a véleményünkkel lelkesen egyetértett, hozzátéve: nem érti az ilyen magatartást, hiszen nagyobb jutalékot csak akkor van értelme felszámítani, ha reális az esélye annak, hogy az ügyfél el is fogadja azt.
Akadnak azonban olyan esetek is, amikor a tranzakciót kezdeményező cég magával szúr csak ki, ha több bankot is körbetelefonál. Az egzotikusabb ügyleteknél (ilyennek számíthat akár egy forint–zloty pozíció is) ugyanis ezzel önmaga veri fel az árat, hiszen a pénzintézetekben azt a téveszmét kelti, hogy egy nálunk meglehetősen illikvid területen hirtelen nagy kereslet jelentkezett.
