Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Baksis – ez a kulcsszó Egyiptomban. Igaz, ezt néha már akkor is elkérik, elkérnék a gyanútlan turistától, ha egy segítőkész helybéli egyszerűen csak rámutat az előttünk tornyosuló oszlopokba faragott, festett hieroglifákra: no lám, ő tudja hova érdemes nézni. A baksis szó azonban bármikor elhangozhat. Például rögtön a leszállás után a reptéren, a különben ingyenesen rendelkezésre álló csomaghordó kocsikért, de akár egy helybeli által felajánlott, a saját fényképezőgépünkkel elkészített fotóért cserébe.
(Milyen fura is lenne, ha a budai Várban pénzért készítenénk az idelátogató külföldiekről fényképet a saját gépükkel.)
Mielőtt a zsebünkben lapuló dollár gyorsan fogyni kezdene, nem árt tudni, hogy korántsem az európai borravalók dukálnak arrafelé, még ha sokszor egy-két dollárt, eurót mutogatnak is a markukban a segítőkész egyiptomiak fizetségre várván. Hamar kiderül, hogy bőségesen elegendő egy-két egyiptomi font is.
A repülőgépről éppen leszálló turisták még aligha rendelkezhetnek a helybeli fizetőeszközzel. Azon egyszerű okból, hogy azt bizony idehaza nem lehet beszerezni. A bankok nem is jegyzik, árfolyamát tehát csak a dollár közbeiktatásával számíthatjuk ki (először megkeresve a forint–dollár, majd a dollár–egyiptomi font kurzusát). Bankjegykiadó automatát legfeljebb a repülőtereken lehet könnyebben találni, ezek a berendezések a jobb szállodákban sem igazán kelletik magukat. Maradnak tehát a pénzváltók. Ezeket azonban érdemes felkeresni, mert az üzletekben alkalmazott árfolyamok elég ötletszerűnek tűnhetnek.
Egyiptomban persze az idegenforgalom számára fenntartott üzletekben minden további nélkül tudunk bankkártyával fizetni, arra azonban ne számítsunk, hogy a bazárban komoly alkudozás után mindkét fél – elsősorban az eladó – számára megfelelő áru termék árát plasztikunkkal ki tudjuk egyenlíteni. Bár kisebb csodák mindig akadhatnak. Arra viszont nem árt felkészülni, hogy sok kereskedelmi egységben nem elektronikus, hanem úgynevezett inprinteres kártyaelfogadó van használatban, ezeken a lehúzókon pedig csak a dombornyomott kártyák használhatóak.
A bazárok attraktívabb árai és a helyi pénz használatának nehézségei miatt a legjobb, ha az utazó minél több kisebb címletű dollárt, azaz még inkább dollárcentet visz magával. Persze ugyanígy megteszi az euró és az eurócent is, amelyet nyilván a – meglehetősen hangos – német turisták áradatának köszönhetően éppoly szívesen vesznek a Nílus mentén és a tengerparti üdülőövezetekben, mint az régóta értékmérőnek számító dollárt. Olyannyira bevált fizetőeszköz az euró, hogy vannak olyan (főként szállodában üzemelő) boltok, ahol kizárólag az közös európai pénznemben tüntetik fel az árakat. Ha a vásárláskor több dollárt, eurót adunk, mint a kialkudott ár, akkor a visszajáró aprót bizony egyiptomi fontban kapjuk.
Alkudozni érdemes, sőt kell is, de nem árt résen lenni. Például ajánlatos a taxisokkal előre rögzíteni a viteldíj összegét. Pénzügyi vagy más természetű vita esetén sokszor elég, ha elhangzik a turist police felkiáltás, s arab tárgyalópartnerünk máris jobb belátásra tér, különösen, ha a fehér ruhás rendőr oda is jön – sokszor magáról – a láthatóan vitatkozó felekhez.
A zsebre igazán veszélyes helyek közé tartozhatnak például a patikák. A keresett (mindössze 5–10 egyiptomi fontba kerülő) gyógyszer hiányára hivatkozva a helyettesítő szerekért elkérnek20–30 vagy akár 50 amerikai dollárt is. Patikában pedig nehéz alkudni.
A szállodákon belül is előfordul, hogy baksist kérnek a nyaralótól – például a tevehajcsár –, de a teljesen önálló világot alkotó, olykor több száz szobás falvakban sokszor az adott szó is elég, s a boltokban akár több tíz dollár értékű árut is odaadnak, azon ígéret mellett, hogy másnap behozza a pénzt a kedves turista.
A baksis csodaszer, ha valamit tilos, akkor azt bakisért valószínűleg lehet. A Királyok völgyében a sírokban ugyan tilos fotózni, de a ha egy turista az utolsók között jön, ki nem marad el a jegyszedő felajánlása, hogy a bejáratnál lévő domborművekkel a háttérben szívesen lefotózzák a látogatót. Az út vége felé pedig érdemes is lehet vad költekezésbe fogni. Nagyobb összegekkel tilos, de nem is érdemes elhagyni az ország határát. Idehaza ugyanis a Nílus menti pénz csupán szuvenír.
