Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A lízingcégek vezetőinek szájából évről-évre azt hallani, hogy az adott évben végre megtörik a személygépjármű-hegemónia és az eszközlízingügyletek veszik át a vezető szerepet. Az üzletág önmagához képest évről-évre jobban teljesít, ám az igazi kiugrás továbbra is várat magára. Az elmúlt években sikerült addig eljutnia a szakmának, hogy a lízing szóval kapcsolatos asszociáció már nem csak a személyautó és a tehergépjármű – vélekedik Nyikos Katalin, a Deutsche Leasing Hungária Rt. ügyvezető igazgatója.
A továbblépést minden bizonnyal az üzletág kereteinek szélesítése jelentheti. A szakemberek szerint a kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozásában számottevően nagyobb szerepet kaphatnának a lízingtermékek, hiszen a konstrukció jellegzetessége, hogy nem kíván komoly fedezetállítást. Nyikos Katalin szerint azért a lízingtársaságok hozzáállásának változására is szükség lenne: a kis- és középvállalati szektor esetében ugyanis mind a mai napig még nem eléggé terjedt el a kizárólag eszközalapú finanszírozás, a legtöbb finanszírozó változó mértékben, de figyelembe veszi a lízingbevevő által nyújtott pénzügyi biztonságot, ami a kis- és középvállalatok esetében komoly kockázati prémiumot jelent. További problémaként említi Thilo Sertel, az IKB-Leasing Rt. vezérigazgatója azt, hogy az egyéb finanszírozási eszközökkel szemben az operatív lízing adójogi szempontból hátrányosan megkülönböztet, miután ez a finanszírozási forma iparűzésiadó-köteles szolgáltatás.
Sokak szerint a géplízing jövőjét alapvetően befolyásolja, hogy milyen mértékben lehet majd e konstrukciót bevonni a pályázati rendszerbe, miután ma még csak igen szerény számú pályázati lehetőség nyitott a lízingtermékek számára. A Deutsche Lízing első embere az okot abban látja, hogy a jelenlegi támogatott konstrukciók a végpontokra koncentrálnak, a pályázó beruházási eszközének beszerzését, azaz tulajdonhoz jutását támogatják. A tulajdonszerzés a pénzügyi lízing esetében csak a futamidő végén következik be, ez viszont a támogató számára az azonnali tulajdonszerzéssel szemben további kockázatot jelent. Itt nem kizárólag hazai problémáról beszélünk, a nyugat-európai gyakorlatban is inkább a hitelkonstrukciók preferáltak.
Külön gondot jelent, hogy a létező támogatási rendszerek maximálisan 24 hónapos futamidőt tesznek lehetővé, márpedig ez a vállalkozók számára erőn felüli, túlfeszített és ezáltal nem biztonságos fizetési ütemezést jelent.
A nyugat-európai példák jól mutatják, hogy a jövő útja az a géplízingpiacon az eszközalapú specializáció kell, hogy legyen. Az IKB-Leasing első embere szerint ugyanis az üzleti volumen bővülésével párhuzamosan minden lízingcég számára egyre fontosabb, hogy a kockázatukat és a megfelelő értékesítési lehetőségeiket jobban meg tudják ítélni. Ez pedig csak úgy megy, ha a lízingcégek alkalmazottai a finanszírozott eszközcsoportoknak és azok piacainak is egyre inkább szakembereivé válnak. Nyikos Katalin szerint a továbbiakban egyre nehezebben lehet majd fenntartani azt a gyakorlatot, hogy a lízingcégek a forgalmazóval visszavásárlási garanciaszerződést íratnak alá, amelyben az eszköz korábbi eladója „vakon” vállalja, hogy egy előre rögzített áron visszavásárolja az eszközt. Thilo Sertel rámutat: ésszerű, hogy a gyártók és a gépkereskedők egyre kevésbé hajlandók finanszírozási kockázatokat vállalni. Az ő feladatuk az értékesítés, nem pedig a finanszírozási kockázatok vállalása, amelyre a szállítónak nincs befolyása.
A gépek gyártóival és forgalmazóival való szoros együttműködés új iránya az, hogy forgalmazó és finanszírozó közösen dolgoz ki finanszírozási konstrukciókat, amelyben az adott ágazat igényeihez és lehetőségeihez leginkább illeszkedő formában a kockázatokat is megosztják bizonyos mértékig. A szállító ebben a rendszerben a szó klasszikus értelmében már nem áll helyt korábbi ügyfeléért, viszont kész közreműködni a bármilyen okból visszakerült eszközök újraértékesítésében. A specializációnak ugyanakkor meg kell állnia a megfelelő kereskedői kapcsolat kialakításánál, a lízingcégek ugyanis nem tudnak önállóan megjelenni a géppiac kínálati oldalán. Egy szakkereskedő sokkal inkább meg tudja célozni és el is tudja érni a reális újraértékesítési árat, szervizszolgáltatást és esetlegesen garanciát tud biztosítani. A Deutsche Leasing ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor nyugaton van példa arra, hogy kialakulnak közös cégek, amelyekben a lízingcégek és a szállítók is részt vesznek, ám ezek döntően nem a felmondott lízingszerződések nyomán visszavett gépek értékesítésére szerveződnek, hanem az ott már szintén megszokott, nyitott maradványértékkel finanszírozott eszközök „remarketingjét” oldják meg.
