Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
ä Vigh György Zsolt
Korántsem tűnnek sokkal kedvezőbbnek a bankok által egyre harsányabban kínált euróalapú lakáshitelek, mint az állami kamattámogatású lakáskölcsönök. Legalábbis ezt mutatja a havi törlesztőrészletek összevetése, az annuitással fizetett hitelek esetében. Így nem szabad bedőlni a rendkívül kedvező (vagy annak tűnő) kamatajánlatoknak, a havi mindössze 0,2 százalékról szóló kezelési költségeknek, mivel beszédesebb a tényleges fizetnivaló.
Példánkban tízmillió forint nagyságú hitelt 20 éves futamidőre vettünk föl. Állami kamattámogatott, új lakásra szóló hitelek esetében 84 ezer és 87 ezer forint között szóródik a törlesztőrészlet, ezzel szemben az euróhitelek havi részlete 89 ezer és 116 ezer forint között van. A használt lakásra szóló, támogatott forinthitelek 93 ezer és 98 ezer forint körüli törlesztése szintén nincs messze ettől. Mivel sokak számára kevés lehet az új lakásra felvehető 15, s még inkább a használtra kapható 5 millió forint támogatott hitelnagyság, ezért felmerülhet, hogy - ha nem is ezek helyett, de ezek kiegészítésére - milyen hitelt érdemes használni. A piaci kamatozású forintos lakáshitelek havi részlete ugyan már magasabb kategóriába tartozik - a havi részlet 137 ezer és 123 ezer forint közötti -, tehát kicsivel az euróhitelek részlete felett alakul, de az euró 10 forinttal történő drágulása máris elmossa a különbségeket.
A forinthitelek is rizikósak; az egyéves kamatperiódusú esetében fennáll a kamatkockázat, mivel az MNB hektikus árfolyam-befolyásoló munkálkodása, illetve az állam túlköltekezése az elmúlt fél év „kamatbakugrásaihoz” hasonló meglepetéseket okozhat a jövőben is. Az ötéves periódus esetében az eurózónához való csatlakozás miatti konvergenciafolyamat éppen ellenkezőleg hat: öt év múlva - komolyan véve a csatlakozást - kijelenthető, hogy a kamatok alacsonyabbak lesznek.
Az euróalapú hiteleknél az egyik rizikóforrás szintén a kamatkockázat. Igaz, hogy az Európai Központi Bank (ECB) nem vagdalkozik az irányadó kamattal, de miután az a padlón van, innen már csak fölfelé visz az út.
Akármekkora emelkedések is lesznek a jövőben (a gazdasági ciklikusság miatt ezek egészen biztosan nem maradnak el), bizonyosan elérik a hazai bankok ingerküszöbét. Azok pedig azonnal (azaz kamatperiódusonként) érvényesítik a változást. A módosítás mértékénél pedig nem feltétlenül tartják magukat az ECB-hez. Utóbbit jól példázhatja, hogy akadt olyan pénzintézet, amely a magyarországi kamatemelés után az euróhiteleket is megdrágította, nem törődve azzal, hogy az európai kamatszint mit sem változott. Az ECB-kamatok mellett a bankok tényleges forrásköltsége is meghatározó, s mert nem is tudható, hogy az egyes bankok belső árazási folyamatai hogyan működnek, ezért a hitelfelvevők feje felett akár három-, hathavonta is ott lebeghet az átárazás réme. Igaz, az egy és öt évre fix kamattal kínált euróhiteleknél ez kiegyensúlyozott kockázatnak tűnik, ám itt a kamatok - s így a havi részletfizetések is - sokkal magasabbak.
A tévhitekkel ellentétben a forint árfolyamkockázata még most is fennáll. A hosszú távra felvett euróhitelek így jelentős árfolyamrizikót hordoznak magukban egészen az euróövezethez való csatlakozásig. Az dönti majd el, hogy mennyi hiteltőkét kell euróban kifizetni, hogy a forint milyen árfolyamon lép be az euróövezetbe.
