Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Ön olyan bankvezetőként van nyilvántartva, aki „teszi a dolgát”, de akit nehéz rábírni arra, hogy nyilvánosan véleményt mondjon Magyarországról, a magyar gazdaságról. Holott kevesen vannak, akik önnél jobban ismerik Magyarországot, hiszen 1975 óta dolgozik hazánkban.
– Az a véleményem, hogy mi itt külföldi bankként vendégek vagyunk. Az pedig nem jó szerep, hogy az ember kritizálja a vendéglátó országot. Nekünk mindig a lehetőségeken belül kell megtalálni a bank megfelelő pozícióját. Ha ez bármilyen okból nem sikerült volna – bár szerencsére sikerült –, akkor meg kellett volna gondolni, hogy okvetlenül itt kell-e maradnia a banknak.
– Vannak ugyanakkor olyan szereplők, akik mindig szívesen mondanak véleményt az aktuális dolgokról…
– Ez beállítás kérdése. Szerintem nem elsődleges feladatunk, hogy folyamatosan a kormányt bíráljuk – márpedig ugye csak az a hír, ha bírálunk. Volt olyan bank Magyarországon, amely – még állami kézben – saját makrogazdasági elemző osztályt üzemeltetett, amely rendre megcáfolta a kormányzati jelentéseket.
– Az elmúlt időben ugyanakkor a Magyar Bankszövetség – amelynek ön elnökségi tagja – addig szokatlan keménységű kritikát fogalmazott meg az év elején az MNB-vel szemben.
– Az szövetségi szinten természetesen elfogadható volt. Ha ezt sem vállalnám, hogy egy szövetségen belül, az ott lévő véleményt ilyen módon nyilvánosságra hozzuk, akkor nem lett volna szabad megengednem, hogy engem ebbe a testületbe beválasszanak.
– A történelmi időkben a bankárok véleménye nagyon fontos volt, nélkülük döntést hozni nem is lehetett. Ma ez közel sincs így.
– Igen, ez egy olyan politikai kultúra része, amely Magyarországon nem létezik. Ennek sok oka van, de az biztos, hogy a pénzügyi rendszernek – bankoknak, biztosítóknak – a megbecsülése a külföldi példákhoz viszonyítva marginális. Ennek persze fő oka az lehet, hogy ez a bankrendszer alig több mint 10 éves. Ráadásul a ’90-es évek elején volt egy olyan bankrendszer, amelyben rengeteg volt a probléma, a korrupció, ami megint nem adott túl sok okot a megbecsülésre. Mindennek következtében a bankrendszer nem tudja betölteni azt a szerepet, mint amit külföldön betölt, súlytalannak hat. Ez pedig tetten érhető a jogszabály-előkészítésben, amikor egy napon belül kellene véleményt mondani úgy, hogy a megtett javaslatoknak csak töredéke köszön vissza a végleges anyagban – indoklás nélkül.
– Pedig a kormányzati oldalon több volt banki szakemberrel találkozhatunk…
– Ez a jelenség véleményem szerint röviden azzal magyarázható, hogy „a szék határozza meg a tudatot”.
– Ami a bankját illeti, „lemásolta” vezetőjét: a CA sem volt túl hangos nagyon sokáig, miért?
– Ez is történelminek nevezhető. A Creditanstalt azzal büszkélkedhet, hogy 1855-től rendelkezett budapesti fiókkal, illetve, hogy a szocialista rendszer alatt az osztrák–magyar banki forgalom több mint 70 százalékát bonyolította le, segédkezett az MNB kötvényprogramjaiban. Amikor pedig először még a CIB társtulajdonosaként, majd 1989. december 31-étől – amikor három másik pénzintézettel az első, nem állami banki körben – engedélyt kapott a működésre döntően a nagyvállalati körre fókuszált. Ennek a körnek megnyeréséhez pedig nem kellenek hirdetések a bulvársajtóban.
– Ennek ellenére a CA híres volt innovatív jellegéről lakossági szinten is – elég csak a Nonstopbankra gondolni.
– Mi akkor megcéloztunk egy igényes réteget. Őket nem lehetett a standard szolgáltatásokkal kielégíteni. Másrészt egy korlátozott fiókhálózattal nem lehet tömegszolgáltatást csinálni. Olyan szintű fiókhálózat létrehozását, mint amilyen az anyabanknak Ausztriában van, nem tartottuk rentábilisnak. Szükséges volt egy regionális jelenlét, ám akkor még nem gondoltunk arra, hogy lakossági tömegigényt elégítsünk ki. Ma a helyzet teljesen más: megváltozott a lakosság magatartása, fizetőképessége, jövedelme. Így ma már egyértelműen a lakosság felé kezdtünk bővíteni a bank tevékenységét, innentől kezdve többet fogunk megjelenni a nyilvánosság előtt is. Itt nem lehet a diszkrét svájci banki technikával sikert elérni.
– Az indítás szép volt, a lendület azonban pont akkor tört meg, amikor több más bankhoz hasonlóan a lakossági és a kisvállalati nyitást tervezték. Miért?
– Ennek a fúzió az oka. Amikor a Bank Austria és a Creditanstalt fuzionált Ausztriában, azt itt nem vettük észre, mivel itt az otthon vevőként fellépő BA leányát, az Európai Kereskedelmi Bankot adtuk el a Citibanknak. Azzal érveltem, hogy a két pénzintézet ügyfélköre közös, márpedig aki több bankkal akar üzletelni, az nem változtat ezen a szokásán. Így csak a fúziós nehézségekkel szembesültünk volna, ügyfelet nem nyerhetünk. A döntés helyességét igazolja, hogy az EKB eladását követő egyetlen esztendőben az akkor már BA–CA nagyobb mérlegfőösszeg-növekedést produkált, mintha fuzionált volna azzal. Ezzel még megspóroltunk egy, a piaci expanziót kétségkívül lefékező integrációs folyamatot, amit azonban nem kerülhettünk el, amikor a HVB lett a fő tulajdonos. A fúzió önmagában a banki önálló fejlődési nyomvonalat zavarta. Sok kifejlesztett termék, ötlet maradt talonban. Összességében két évébe került a banknak, amikor a fúzió mellett csak a meglévő üzletek továbbvitelére tudott koncentrálni.
– Mennyiben tudja egy leánybank vezetője befolyásolni a fúziós folyamatokat, amikor sokkal nagyobb tételben folyik a vita?
– Ez nagyrészt függ attól, hogy milyen a vezető mentalitása. Én úgy érzem a bátrabb, nagyobb hangú vezetők közé tartozom – így is vagyok elkönyvelve Münchenben. Persze az ember könnyen lehet nagyhangú, amikor jók a számok. Nálunk mindig jók voltak a számok, így könnyen lehetett érvelni azzal, hogy ezen a piacon mi tudjuk, hogy mi a jó és mit lehet csinálni.
– Nem tartja eltorzultnak a mai bankversenyt? Érdemes-e valamennyi pénzintézetnek ugyanarra az ügyfélkörre fókuszálnia?
– Ez is kényszerből alakult így. Szinte mindenki a top vállalati körnél kezdte, majd egyre lejjebb próbált meg ügyfeleket szerezni. Mára eljutottunk a kis- és középvállalkozások szintjéig. A növekvő költségeket csak növekvő bevétellel lehet kompenzálni vagy túlkompenzálni – mert ugye a tulajdonos növekvő eredményeket is elvár…
– De ez sokkal kockázatosabb, munkaigényesebb terület.
– Igen, ám nincs mit tenni: a magyar vállalati piaci versenyben már olyan hitelkamatok vannak, amelyek alacsonyabbak, mint amit például az anyabankunk kínál az ottani ügyfeleknek.
– Ennek ellenére érdemes mindenkinek nyitni a kisvállalkozások felé? Hiszen ez iszonyatos beruházást igényel.
– Ez egy teljesen más megközelítést igényel. Csak standard termékekkel, gyorsított ügyintézéssel lehet versenyezni. Viszont ameddig a belőtt veszteségeket a marzs fedezni tudja, addig még mindig lehet pozitív az eredmény. Ha a bank ezt a kört úgy akarná hitelezni, mint a nagyvállalatokat, akkor ez a marzs biztosan nem lenne elég, igaz viszont, hogy a standardizálás nélkül a kkv-k továbbra sem lennének hitelezhetőek Magyarországon.
– Mégis miért próbálja szinte mindegyik versenyző megosztania az erejét a lakossági és a kkv-szolgáltatások fejlesztése terén?
– Sokan megégetik majd magukat, ez biztos.
– Segíthet-e a költségek csökkentésében az uniós piac?
– A termékek biztos, hogy magyarok lesznek: eddig is és ezután is ráfizet az, aki úgy gondolja, hogy az anyaországban bevált termékek gond nélkül sikerre vihetők itthon is. Ugyanakkor számos területen – informatika, befektetés – költséghatékonyabb működést hozhat a rendszerek összevonása.
– A kisvállatokhoz hasonlóan a lakossági piacon is nagy a tülekedés.
– Igen, de itt azért eltérő stratégiák vannak. A fő kérdés az, hogy lehet-e még a lakossági piacon önerőből növekedni úgy, hogy a lakossági üzletág önmagában nyereséges legyen. Van példa arra, ahol úgy vélik, hogy van még mód a saját üzleti aktivitás felfuttatására, a többség azonban akvizícióban gondolkodik.
– Korábban, amikor a postabanki pályázat szóba került, úgy nyilatkozott, hogy aki új szereplőként piacot akar vásárolni, annak minden pénzt megér majd a bank. Ehhez képest a jelek szerint elmarad a nagy belépés: az Unicredito vélhetően nem pályázik.
– Örülök is neki, mert valóban az volt a félelmem, hogy irreális árverseny alakul ki. Ugyanakkor még mindig tartok attól, hogy bizonyos bankok továbbra is a reálisnál magasabb árat kínálnak majd. A mai Postabank árában a vevőnek praktikusan azt kell feltüntetnie, hogy mit lehet a Postabankból kihozni akkor, ha a már meglévő bankhálózattal összefűzve a legkomolyabban érvényesítjük a szinergiákat. Emiatt mindenki másként fogja értékelni a bankot attól függően, hogy épp hol tart a magyar piacon.
– Sokak szerint az OTP nem engedheti meg, hogy bármely más versenytárs a Postabank piaci potenciáljával megerősödve utána eredhessen. Igaz, mások úgy vélik, a Gazdasági Versenyhivatal aligha engedné meg az OTP tulajdonszerzését. Mit gondol erről?
– Szerintem megkapnák az engedélyt, elég csak az osztrák BA–CA fúzióra gondolni. Amikorra ez az ügy lezárul, Magyarország már jószerivel EU-tag lesz, márpedig az unión belül egy lokális piaci vezető szerep már közel sem ér olyan sokat. Az viszont kétségtelen, hogy ameddig az OTP a jelenlegi pozícióban van, addig diktálni tudja azt a marzsot, amely jelentősen magasabb, mint az EU-ban és több velünk csatlakozó országban.
– Mit tervez a HVB abban az esetben, ha nem sikerül megszereznie a Postabankot?
– Mi most abban gondolkodunk, hogy sikerül. A Postabank-akvizícióval a HVB-nek sikerülne megvalósítania a stabil két lábon állást: bankunk 10-11 százalékos piaci résszel bír a vállalati szegmensben, míg a Postabanknak 1-2 százaléka van. A lakossági oldalon pont fordított a helyzet, így az indulásnál stabil 12 százalék körüli részt tudnánk képviselni mindkét oldalon olyan előnyökkel, mint a jól bejáratott vállalati ügyfélkör vagy éppen a jelzálogbank. A fúzió biztos több éves folyamat lesz – elég csak arra gondolni, hogy egységes IT-rendszert kell kiépíteni. Ha nem sikerül a bankvásárlás, akkor biztos kemény házi feladattal szembesülünk. A helyzetre adott válaszokat biztos determinálja majd, hogy ki lett a befutó a privatizáció során, milyen erős konkurenciával kell számolnunk. De mondom, egyelőre ezen még nem gondolkodunk, tervünk az, hogy szeptember közepén az ÁPV Rt. velünk kössön szerződést a Postabank eladásáról.
