Egyre több gyártó jelenik meg az üzleti célú felhasználásra szánt mobiltelefonok piacán. Akinek túl nagy volt a telefonos PDA vagy a kommunikátor, mostantól az is megtalálhatja a neki megfelelő készüléket. Sőt, már az egyes márkákon belül sem kell feltétlenül megelégednünk csupán egyetlen potenciális jelölttel.
Bár korábbi kommunikátorai miatt nem számít új belépőnek a szegmensben a Nokia, a finn gyártó E-sorozata mégis újdonság a kínálatban. A méretek és a súly látványos csökkenése mellett ezek a készülékek új és változatos formavilágot hoztak a cég kínálatába, miközben a kor követelményeinek megfelelően a 3G és a WLAN is bekerült a technikai paraméterek közé, persze a Bluetooth, az infravörös csatlakozás és USB sem maradt ki. (Igaz, a kommunikátorok közül a 9300i frissített változata is hamarosan megjelenik.) A három Nokiában a Symbian operációs rendszer adja az alapot, de természetesen a windowsos programokkal is együttműködnek. A PDA-funkciókat mobiltelefonnal ötvöző készülékekkel összevetve a Nokia E60, E61 és E70 a hangszolgáltatások terén is elég sokat nyújt: internetes hívást (VoIP – Voice over IP), Push to Talkot (walkie-talkie) és egyéb SIP-alapú elérést is biztosít. Sőt, az Avaya vagy Cisco IP-s házi alközpontjait alkalmazó vállalatok közvetlenül a vállalati telefonhálózatra kapcsolhatják a Nokia-készülékeket, így elérhetők a vállalati hálózatokon már megszokott szolgáltatások, például a négy számjegyes telefonálás vagy az automatikus hívásfogadás. A telefonok ráadásul támogatják a távoli készülékkezelést, ami elsősorban a nagyvállalati felhasználóknak lehet fontos, hiszen így a készüléken tárolt céges adatok ellenőrzése és védelme is megoldott lehet. Sőt, egy informatikus például a törlés, lezárás, feladatkezelés, alkalmazáskezelés és testre szabás funkciók révén a készülékek konfigurálását is távoli hozzáférés segítségével végezheti el.
A Nokia E60 a klasszikus formájú mobiltelefonok megjelenését és használhatóságát nyújtja. A készüléket egykezes használatra tervezték, de a nagy, színes kijelzőn egyszerűen begépelhetők az elektronikus levelek és a naptárbejegyzések. A Nokia E61 a mobil e-mailezéshez készült, hihetetlenül vékony és bármely kézzel könnyedén használható, ugyanis teljes billentyűzet található rajta, ráadásul a 16 millió színárnyalatot megjelenítő, óriási kijelzőn minden eddiginél egyszerűbben írhatunk leveleket. Az egyébként többféle mobil e-mail-klienset támogató Nokia – akárcsak a többiek – teljes körű dokumentumkezelést (dokumentumok, táblázatok, prezentációk, PDF-megnyitó és ZIP tömörítő) biztosít. A Nokia E70 első ránézésre ugyanolyan, mint egy modern okos telefon, azonban ha kinyitjuk, akkor itt is a gyors és könnyű gépeléshez szükséges teljes billentyűzetet kapunk. A széles kijelzőn e-mailek és egyéb dokumentumok is jól szerkeszthetők.
Az üzleti mobiltelefonok világában az európai piacon új belépőnek számít a Samsung. A cég első képviselője itt az SGH–D600 modell, az igen népszerű 500-as feljavított változata. Az új telefon sokkal vékonyabb és olyan új funkciókkal is el van látva, mint például 2 megapixeles kamera vagy dokumentumnézés. A kijelző szélesebb lett és a felbontása is javult, így például a külső memóriakártyán tárolt adatok vagy képek megjelenítése sem lehet gond. A mobiltelefon érdekessége, hogy tévékimenettel látták el, így a kép nagyban is megnézhető. Az e-mail-kliens és az asztali számítógéppel való szinkronizálás természetes, akárcsak az videofelvétel, az MP3-lejátszás vagy a Bluetooth- és az USB-csatlakozás. Talán egyetlen hátránya e zsebtelefonnak, hogy a harmadik generációs hálózatokat nem kezeli, erre viszont megoldást nyújtanak a hamarosan piacra kerülő SGH–D800-as és 820-as modellek. Az előbbi egy alig másfél centiméter vékony szintén csúsztatható telefon, igaz, a digitális kamera itt csak 1,3 megapixeles. Ugyanakkor dokumentumnézegető, Bluetooth-, PictBridge- és tévécsatlakozás szintén beletartozik repertoárjába. Nem igazán nagyobb az SGH–D820-as, de ez a készülék sokkal több multimédiás funkcióval rendelkezik, és itt a memória MicroSD kártyával is bővíthető.
A Sony Ericsson P-sorozatával régi motoros az üzleti telefonok világában. A P990i számos jelentős újítást tartalmaz az elődhőz képest, egyrészt 3G-képes, másrészt pedig állandó billentyűzettel vértezték fel a korábbi lecsatlakoztatható flipes megoldás helyett. Az alap operációs rendszer itt is a Symbian és adott a Wi-Fi funkció, a 2 megapixeles felbontású, autofókuszos (!) fényképezőgép is. Ezeket leszámítva a jól bevált koncepció és felismerhető formai jegyek jellemzik a készüléket, igaz, nem is volt indokolt változtatni a dolgokon. A P990i természetesen képes az összes fő push e-mail-szolgáltató üzeneteinek fogadására is, teljes körű e-mail-hozzáférést nyújt a mellékletekkel együtt. A készülék 80 MB memóriával rendelkezik, de ha ez kevés lenne, akkor Memory Stick PRO Duo kártyával tovább bővíthető. A proceszornak nem okoz gondot egyszerre több feladat ellátása (internetezés, fájlküldés és -fogadás, a telefonbeszélgetéssel egy időben).
Az üzleti felhasználásra szánt mobiltelefonok köre egyre bővül, egyre több gyártó jelenik meg e piacon. A tudásbeli különbségek viszont egyre csökkenek, így a márkahűség és egy-két különleges funkció döntheti el kinek melyiket érdemes választania.
