– Sokszor, sokféle díjat osztanak ki a jó menedzsereknek, lapunkban is rendszeresen beszámolunk ezekről az elismerésekről. Az ön esetében viszont különleges dologról van szó: az ország nagy részében veszteséges vagy nullszaldós a távfűtés, Debrecenben viszont nemcsak hogy alacsonyan tartják az árakat, de a DH Rt. még tetemes osztalékot, 200 millió forintot fizet a tulajdonos önkormányzatnak. Mi a magyarázata ennek?
– Debrecenben a rendszerváltozást valójában 1994-ben kezdődött a távfűtő műveknél. Ekkor alakult át rt.-vé a vállalat, s közvetlenül ezután gyakorlatilag külső tanácsadóként, pályázat révén „igazoltak le” engem, mint nem szakmabelit. Az átalakulás formai része tehát lezáródott, mire velem szerződtek, de a valódi, gyökeres stratégiaváltás csak 1994-ben kezdődött.
– Ezt a stratégiaváltást csak külső ember hajthatta végre?
– Igen. Nem kellett külső tanácsadót igénybe vennem az átalakításhoz, hiszen jómagam is „külsősként” kerültem a céghez, nem kötődtem az ottani meglévő érdekviszonyokhoz. A magánszektorból, egy osztrák tulajdonú cég éléről érkeztem a DH-hoz, és igyekeztem a vevőközpontú vállalatot kiépíteni, amely a funkcionális modellre épül.
– A vevőközpontú cégek lényege talán ismert, de mi a funkcionális modell?
– A vevőközpontú vállalat közismert lehet más területeken, de a távfűtésben nálunk még mindig nem terjedt el mindenütt. Rövid időn belül megszüntettük a kéthetes nyári leállásokat a szolgáltatásban. A karbantartási időszakokat – egy bécsi tanulmányút nyomán – előbb két napra, majd fél napra sikerült leszorítanunk. Bevezettük a hőközpontok szerinti, gyakorlatilag háztömbönkénti mérést, távfűtési „bizalmikat” jelöltettünk ki a lakókkal, akik egyedi háztömbök igényeinek megfelelően rendelik meg a szolgáltatásainkat, és így a fűtési számla is csökkent a debreceni lakásokban. Most már az egyéni mérés felé mozdulunk el, némileg előreszaladva a piac jelenlegi állapotához képest. Az adósságbehajtást is magunk végezzük, és a lehető legkülönfélébb konstrukciókat ajánljuk a kamatmentes hiteltől kezdve az átütemezésig, csupán azért, hogy még a legrászorulóbb fogyasztók is elégedettek legyenek és megőrizzék fizetőképességüket.
– Mindez nagyon szép, de mi is az a funkcionális modell?
– Ez azt jelenti, hogy amikor a vállalat élére kerültem, azt mondtam: tekintsük úgy, hogy ez a cég nem létezik, építsük fel elölről. Ezután megnéztük a különböző tevékenységeket, és a feladatokhoz rendeltük hozzá az erőforrásokat, illetve az embereket, nem pedig fordítva. Majd 1994-ben kiderült: legalább száz-kétszáz emberrel kevesebbre van szükség a meglévő feladatok elvégzéséhez. Ezután rögtön cselekedtem, a cég karcsúsítása és struktúraváltása mindössze három hónap alatt zajlottak le. Akkor több mint száz emberrel csökkent a létszám, 2000-ben pedig újabb hullámban építettünk le ugyanennyi dolgozót.
– Súlyos döntés lehetett mindez. Hogyan viselték a munkatársak a leépítést?
– Megértették, hogy változásra van szükség. Előbb munkásgyűlésen, aztán kisebb szervezeti egységekben ismertettem a stratégiát, és végül egyénileg is elbeszélgettem az emberekkel. Bár a vállalat létszáma a harmadára, száz főre csökkent tíz év alatt, egyetlen elbocsátást sem kellett aláírnom, mindenki közös megegyezéssel távozott a cégtől, ami anyagilag az összes szereplőnek kedvező volt – a nehéz döntések közepette is.
– Hogyan lehet harmadára csökkenteni egy vállalat méretét úgy, hogy megőrizze a működőképességét, és ne legyen leállás a tevékenységben? A különösen kemény mostani télen más településeken időnként több ezer lakás maradt fűtetlenül, Debrecenből nem érkeztek ilyen hírek…
– Ennek több oka van. A leépítések egy része nem azt jelentette, hogy többé nincs szükségünk a szóban forgó emberekre. A tevékenységek egy részét kiszerveztük a cégből, és így ma már a privatizált DH Szerviz Kft. például a Tiszántúl legnagyobb szerelőipari vállalkozása lett. Ezt a kft.-t 2000-től kezdve fokozatosan eresztettük útjára. Miközben részben nekünk végeznek szolgáltatásokat, az ott dolgozók ma már nincsenek formailag a távfűtőkhöz kötve, és bátran mernek más megrendeléseket is ellátni. Immár másfélmilliárdos a bevételük, ami a négymilliárdos forgalmú DH Rt. belső részlegeként soha nem történhetett volna meg. A DH Szerviznél egyébként közel nyolcvanan dolgoznak, s nem kis részben nekik is köszönhető az üzembiztonság. Ennek azonban a legfőbb oka az, hogy Debrecenben nemcsak egyetlen vezeték megy a lakótelepeken vagy a belvároson át, hanem az elmúlt évtizedben igyekeztünk hurkokat, köröket kialakítani, így bármilyen hiba esetén azonnal beavatkozhatunk anélkül, hogy nagyobb lakóterületeken leállítanánk a távfűtést.
– Említette a belvárost. Közismert, hogy nyugaton a belvárosokat melegítik távfűtéssel, például Bécsben erre fektetik a hangsúlyt, Helsinkiben pedig az egész főváros gyakorlatilag távfűtött. Nálunk sokszor azért működnek veszteségesen a távfűtő cégek, mert szigetszerű telepeket kénytelen melegíteni.
– A veszteségekre nem indok az, hogy nincsenek összekötve a nagy hálózatok. A szigeteken belül is lehet gazdaságosan működtetni a távfűtést, lokális hőközpontok, vezetékhurkok kialakításával és jobb lakossági szolgáltatások kialakításával. Debrecenben a belvárosban már több évtizede kialakították a távfűtő vezetékeket. Ez óriási előny volt számunkra, hiszen egyre több cég és magánlakás kapcsolódik rá a hálózatunkra. Még az egyik helybéli plaza is meggondolta magát, és a gázkazánokat elhagyva nemrégiben áttért a távfűtésre, ami nemcsak olcsóbb, de a bevásárlóközpont így megspórolta a kazánok felújítási költségeit is.
– Debrecenben az egyik legalacsonyabb a távfűtés ára. Történik ez annak ellenére, hogy méretgazdasági okokból nem itt kéne a legolcsóbbnak lennie a szolgáltatásnak…
– Valóban olcsók vagyunk, és ennek ellenére kétszázmilliós osztalékot tudunk fizetni. Mindez a hatékonyságjavulásnak köszönhető. Ám nem mi vagyunk a legolcsóbbak az országban. Szombathelyen és Győrben még kedvezőbbek az árak, ott ugyanis a távfűtő cégek saját erőművekkel rendelkeznek. Debrecenben nem ez a helyzet. Az E.On érdekeltségébe tartozó erőművektől vesszük az energiát, így a távfűtött lakások használói kénytelenek az erőmű nyereségét is megfizetni.
Szegő Miklós Iván