– Hagyományos értelemben nem vagyok merész és nem vagyok újító – kezdte a beszélgetést a Műszertechnika első embere, amikor a díj odaítéléséről kérdeztük. – Viszont igenis határozott vagyok, amikor stratégiai döntéseket kell meghozni, egyes üzletágakat be kell indítani vagy el kell hagyni – tette hozzá. Üzleti értelemben pedig inkább a vállalkozási innovációt preferálja: nem a technikai újításokra koncentrál, nem is ezekkel foglalkozik, hanem az új piacok feltárásával, az új gazdasági lehetőségek kihasználásával. (Az osztrák származású közgazdász, Joseph Schumpeter egyébként éppen így határozta meg az innovatív vállalkozó fogalmát.)
Pedig a családi hagyomány alapján Lakatos István lehetett volna „igazi” újító is: édesapja az újítók szövetségének egyik illusztris tagja volt a hatvanas években: egyebek között az energiatakarékos utcai lámpák kifejlesztése köthető a nevéhez. Az apai örökség annyiban hatott, hogy a fiúból szintén elektromérnök lett, de őt jobban érdekelte kezdetben a matematika és pályakezdőként kutatói aspiráns volt a Sztakiban. Innen került egyenesen a Műszertechnikához a nyolcvanas évek végén, ahol aztán egészen a legmagasabb posztig emelkedett.
S hogy miért nem lett matematikus végül? A kérdésen eltűnődve Lakatos kifejtette, hogy már fiatal korában is ugyanaz vezérelte, ami most az üzleti életben: ha egy területen nem tud bekerülni tartósan az elsők közé, akkor inkább felhagy azzal a tevékenységgel. Gimnazista korában országos Arany Dániel-matematikaversenyt nyert, érettségi előtt viszont már „csak” a tizenharmadik helyre került az országos versenyen, ezért inkább a szélesebb, tágabb lehetőségeket kínáló villamosmérnöki pálya mellett döntött.
Lakatos jelenlegi pozíciója különleges: bár formálisan ő az első számú vezető a harmincmilliárd forint forgalmú cégnél, ám voltaképpen egy csapat része, ahol neki vétójoga van minden területen, de csak az infokommunikációs vállalatokat irányítja napi rendszerességgel. Így tehát ha a nagykanizsai téglagyárban vagy a romániai elektromotorgyárban történik valami, azért más felel a cégvezetésen belül. Ugyanígy a szabad felhasználású jelzálog-hitelezéssel foglalkozó részvénytársaságuk ügyeivel sem ő foglalkozik. Lakatos ezért is tartja a most megkapott díjat olyasminek, mintha egy jégtáncversenyen csak a páros férfi tagja állt volna ki a dobogóra, holott az elismerés nyilván a kettősnek szól, jelen esetben neki és csapatának. Vezetőtársai, munkatársai nélkül ugyanis nem tudna „merészen újítani”, de még csak szerényen sem.
Ami a merészséget illeti, szerinte az informatikában a nyugati, külföldi minták, módszerek hazai adaptálása bőven elegendő kockázatot jelent, de nem akkorát, mint ha egy óriási piacon tevékenykedve, állandóan új, máshol még soha nem használt termékeket vezetne be.
Sokkal merészebbnek tűnik az, hogy olyan iparágakba, üzleti vállalkozásokba is belevág a Műszertechnika, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak az alaptevékenységükhöz. Lakatos István viszont úgy véli: nem lehet egyetlen jól menő üzletággal fennmaradni a versenyben, folyamatosan meg kell újulnia a cégnek. A Műszertechnika a nyolcvanas évek számítástechnikai forradalma után 1989–90-ben kezdett bele a telekommunikációs eszközök gyártásába a svéd Ericssonnal közösen (vegyesvállalati formában), 1991-ben az irodai eszközök piacán is megjelentek, s azóta kiépült ingatlanhasznosítási és pénzügyi üzletáguk is. Nem mellékesen még gyárakat is működtetnek, például a veszteséges és állandóan gondokkal küzdő textiliparban, ugyanakkor időközben felhagytak az elektromos eredményjelző táblák előállításával és még sok más dologgal.
Mindez valóban üzleti innovációnak tekinthető, akárcsak a jövőbeni terveik: egyrészt szeretnének a fotópiacra is betörni, hiszen a digitális fényképezőgépek és a mobiltelefonokban egyre elterjedtebb kamerák térnyerésével ez a terület is kezd összeolvadni az általuk már jelenleg is működtetett informatikai és mobilkommunikációs tevékenységekkel. Emellett szorosabb kapcsolatok kiépítését tervezik a távol-keleti országokkal, különösen Kínával, valamint egyre nagyobb energiát fordítanak a kisebb méretű, de perspektivikus magyar vagy akár külföldi tulajdonban lévő vállalkozások felvásárlására és a cégcsoportba való integrálására.
Szegő Miklós Iván