Hétmillió négyzetméter bevásárlóközpont fejlesztését halasztják vagy veszik le végérvényesen a napirendről a fejlesztők Európa-szerte a hitelpiaci válság következtében. A Cushman & Wakefield felmérése szerint az idén elkészülő közel 10 millió négyzetméter mintegy 40 százalékkal kevesebb a 2008 júliusában előre jelzettnél. A tanácsadó szerint 2010-ben pedig még ennél is kevesebb, csupán hétmillió négyzetméter új bevásárlóközpont-terület megnyitása valószínű. A 2005 óta mért legalacsonyabb fejlesztési potenciál véget vet az öt éve tartó folyamatos emelkedésnek. A növekedés tavaly érte el a csúcspontját, Európa-szerte összesen 310 központban több mint kilencmillió négyzetméternyi kiskereskedelmi területet adtak át. Oroszország járt az élen 1,65 millió négyzetméterrel, ami háromszázalékos növekedést jelentett. A magyarországi több mint 1,1 millió négyzetméter a prognózisok szerint százezer négyzetméterrel bővül 2009-ben. Nyár végén adják át a győri ETO Parkot, ősszel a budapesti Allee-t és a Corvin Átriumot, ugyanakkor a finanszírozási nehézségek miatt több projekt késik vagy elhalasztják. A kínálat tavaly több mint 70 ezer négyzetméterrel bővült. Elkészült a Wing egri 22 ezer négyzetméteres Agria Parkja, a Korzó Bevásárlóközpont Hasznosító Kft. nyíregyházi 19 ezer négyzetméteres Korzó Üzletháza és az ECE 28 ezer négyzetméteres Fórum központja Debrecenben.
Változik a trend a hotelfejlesztési piacon is. A hoteleladások 2008-ban az egész világon jelentősen visszaestek, a 2008 elején kezdődött csökkenést az év végi finanszírozási stop felerősítette. A tőke az érettebb, kevésbé kockázatos piacok irányába mozdult el. Európa népszerűsége nem esett vissza jelentősen, de a közeljövőben a kelet-közép-európai térség a hotelfejlesztés szempontjából jóval előnyösebb lesz, mint Nyugat-Európa. Magyarország a gyenge forint miatt vonzó célponttá válhat a külföldi, főleg német utazók számára.
Idén várhatóan 600-700 hotelszobát adnak át, ezek 13 százaléka öt-, míg 87 százaléka négycsillagos kategóriájú. Budapesten különösen az Erzsébet híd környéke gazdagodik, a CB Richard Ellis elemzése szerint a 66 szobás Baglioni Hotel & Rácz Thermal Spa Budán a negyedik negyedévben készülhet el, a pesti hídfőnél a Mellow Mood Csoport előreláthatólag 2010-ben adja át a 102 szobás Buddha Bar Hotel Klotild Palace-t. Májusban nyit a Kossuth Lajos utcában - az egykori Úttörő Áruház helyén - a spanyol Hotusa Hotel kezelésében álló négycsillagos Eurostars Hotel. Bővítés előtt áll a New York Palace Hotel, és elkészül az ABLON hotel & retail fejlesztése, a három csillag pluszos Europeum a Blaha Lujza téren, amelyben a Marriott Courtyard Hotel 235 szobával rendezkedik be. Budapesten több mint húsz szállodaprojektet leállítottak, egy az Ablon által készített elemzés szerint a túlélők a 3-4 csillagos, belvárosi elhelyezkedésű, alapszolgáltatásokra, tágasabb, kényelmesebb szobákra fokuszáló hotelek lesznek. Szállodapiaci szereplők a tőkeerős befektetők számára jó beszállási pontnak tartják az idei évet.
Az irodapiacon erre az évre 200-250 ezer négyzetméter iroda átadását prognosztizálják, de ezt az év közben megugró üresedési ráta akár 150 ezer négyzetméterre is olvaszthatja. Az A kategóriás bérleti díjak lassan araszolnak lefelé, a piaci nyomás ezt a folyamatot tovább erősíti. Egyre nagyobb a bérlők mozgástere, különösen azok profitálhatnak sokat a jelenlegi helyzetből, akiknek mostanában jár le a bérleti szerződésük.
Drasztikus, 50 százalék fölötti visszaesést várnak az újlakás-piacon. Év elején lényegében nem indult új projekt, a lakástámogatások felfüggesztése tovább szűkíti a keresletet. A készletek kiszáradásával év vége felé, illetve 2010-re hiányt jósolnak a szakértők az új lakásokból. Érzékelhetően élénkül a használtlakás-piac, a fellendülést az ingatlanadó várható bevezetése feltehetően tovább erősíti.
