Pályázaton értékesítené a korábban nagyberuházások - többek közt a Nemzeti Színház és a MOM Park - megvalósításában közreműködő Középületépítő Zrt. vagyonát a felszámoló Cash & Limes Zrt. - tudta meg lapunk. Ezen összesen 594,31 millió forintos nettó irányáron vásárolhatják meg az érdeklődők a társaság 12,5 ezer négyzetméteres budapesti üzemét és 2,5 ezer négyzetméteres lakóházingatlanát, valamint gépeit, berendezéseit. Az ajánlattételi határidő március 17-én jár le. Ez immár a harmadik pályázat a Középületépítő vagyonára, korábban három ingatlant, építőipari gépeket és gépkocsikat adott el összesen 163 millió forintért a felszámoló. Ezenkívül a társaság tulajdonában még befektetett pénzügyi eszközök és követelések vannak - mondta a Napinak Marjasné Endrédi Zsuzsanna felszámolóbiztos.
A társaság tavaly március óta áll felszámolás alatt, vele szemben összesen 10,76 milliárd forint értékű hitelezői igénybejelentés érkezett. Az átvett vagyon értéke viszont csupán 1,02 milliárd forint, ami a felszámolási eljárás részbeni költségeire biztosít fedezetet, a hitelezői igények közül pedig csak a zálogjoggal biztosított követelések jogosultjai kaphatnak részbeni kielégítést - közölte a felszámolóbiztos. A felszámolás kezdetekor a vállalat termelő tevékenységet már nem folytatott, Marjasné szerint befejezetlen munkái nem voltak, viszont szavatossági kötelezettsége állt fenn korábbi jelentős kivitelezői tevékenységéből eredően, amellyel kapcsolatban számos peres eljárás van folyamatban. Az eljárás megindulásakor 34 dolgozója volt a társaságnak, nagy részük munkaviszonyát csoportos létszámleépítéssel szüntette meg a felszámoló, elmaradt és felmondási bérüket, végkielégítésüket kifizette.
A nagy múltú cég meghatározó tulajdonosai, az MFB Invest Zrt. és a Hídtechnika Kft. 2009 februárjában döntöttek úgy, hogy veszni hagyják a társaságot, a tőkehelyzet rendezéséhez ugyanis - az akkori sajtóinformációk szerint - 400-700 millió forint többletforrásra lett volna szükség, miután az MFB Invest korábban hárommilliárd forintot tett a cégbe. A Középületépítő nem a gazdasági válság miatt került ilyen nehéz helyzetbe, hiszen már 2007-ben felszámolás fenyegette, amitől az MFB Invest és a 2008 januárjában belépő új vezérigazgató, Timár Gyula mentette meg. Az ambiciózus tervek azonban nem valósultak meg, hiszen a várt 15 milliárdos árbevételnek csak a harmadát tudták teljesíteni. Hamisnak bizonyult az a korábbi pletyka is, amely szerint szakmai befektető érdeklődik a társaság iránt (Napi, 2009. március 6.).
