BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felújítják a marcaltői Rába-hidat

2009. február 11. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a Pápa és Szélsárkány közötti összekötő úton lévő marcaltői Rába-híd rekonstrukciójára. A nyertes pályázónak a 120 méter hosszú és 9 méter széles hidat és a kapcsolódó létesítményeket teljes egészében át kell építenie. A program része többek közt a vízjogi létesítési engedély megszerzése, az árvízvédelmi, kiviteli tervek elkészítése és a bontási munkák elvégzése is. A beruházónak ki kell javítania a meglehetősen rossz állapotban lévő terelő és kapcsolódó utakat, valamint az új híd- és pályaszerkezetet is meg kell építenie. Az ajánlattevőknek az elmúlt három évből rendelkezniük kell hídépítésből, illetve -felújításból legalább 500 millió forintos éves nettó árbevétellel. Az ajánlattételi határidő március 25. A NIF a tervek szerint április 20-án köt szerződést a kivitelezővel, amelynek legkésőbb 2010. június 30-áig kell elkészülnie a munkákkal.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet