A pécsi önkormányzat közbeszerzési eljárást írt ki a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa program keretében tervezett Sopianae-terv végrehajtására, az abban foglalt útépítési, út- és műtárgy-felújítási, valamint forgalomtechnikai munkák kivitelezésére. A nyertessel, illetve nyertesekkel 16 hónapra szóló keretmegállapodást kötnek, amelynek értékét nettó 2-5 milliárd forint közöttire becsülik. A cégeknek nagyrészt mélyépítési munkát kell végezniük a rövid határidőn belül. A tender lebonyolítását is feszített tempóban tervezik, a nyílt eljárás ajánlattételi határideje március 2., négy nappal később hirdetnének eredményt, majd a hónap közepén már szerződést kötnének.
A tervek szerint a Sopianae-program teljesen átrajzolja a patinás dél-dunántúli város térképét. Többek között aluljárót építenek az úgynevezett kis állomásnál a vasút alatt, új utakat létesítenek vagy kétszer két sávosra bővítenek. Tehermentesítik a Zsolnay és a Rákóczi utat, valamint gyalogosút készül a Zsolnay kulturális negyedig. Ennek segítségével elérhető lesz a szintén az EKF keretében tervezett tudásközpont és hangversenyterem is. A rekonstrukció egyik fontosabb célkitűzése a Zsolnay út forgalmának csökkentése, a belvároson átmenő forgalom elterelése.
Az ajánlattételnek szigorú feltételei vannak. A kivitelezésre csak azok a cégek pályázhatnak, amelyek az elmúlt öt évben városi környezetben, szerződésszerűen teljesítettek legalább egymilliárd forint értékű útfelújítási vagy -építési munkát. Ehhez megfelelő gép- és járműparkkal, valamint Pécstől legfeljebb 50 kilométerre legalább 160 tonna/óra teljesítményű aszfaltkeverővel kell rendelkezni. Az önkormányzat feltételül szabta azt is, hogy a munkát elvégző cégnek legalább egymilliárd forint értékű saját forrása legyen, 2005-2007 között legalább két évben a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma elérje a nettó 2 milliárd forintot, valamint rendelkezzen 200 dolgozóval.
